Eladta a felújítás alatt álló Sofitelt az Indotek Csoport
Forrás: turizmus.com
2023. március 10. 15:33
Amint arról a Turizmus.com is beszámolt, több mint három éve vásárolta meg az Indotek Csoport a Sofitelt azzal a céllal, hogy nagyszabású értéknövelő beruházás keretében megújítsa. A Duna-parti szállodát 2020 decemberében zárták be, s az eredeti tervek szerint 2022-ben fejeződtek volna be a munkálatok, azonban a koronavírus-járvány miatt későbbre halasztották a projektet. Az újjáépítési tervek elkészültek, és a közelmúltban a felújítás előkészítő munkálatai is megkezdődtek részleges bontással.
Jellinek Dániel, az Indotek Csoport alapítója és vezérigazgatója az Indexnek most elárulta, hogy időközben a hotel mellett elhelyezkedő ingatlant is megvásárolták, így egy komplex ingatlanfejlesztés valósulhat meg. Jellinek szerint a felújítás következő fázisa maga a hotelfejlesztés és -üzemeltetés, ezt azonban már nem az Indotek fogja menedzselni.
Az Indotek jelenlegi üzleti stratégiájában nem szerepel prioritásként a hotelüzemeltetés, fő tevékenységi szegmense ugyanis továbbra is a válságba jutott ingatlanok és vállalatok akvirálása – hangsúlyozta nyilatkozatában, amelyben jelezte, hogy tavaly év végén a Gellért Szállótól is hasonló megfontolásból váltak meg. Mint akkor megírtuk, a patinás budai hotelt a BDPST Group vásárolta meg.
![]() |
A Sofitel egy korábbi képen, még a bontás megkezdése előtt |
Fotó: 123rf.com |
A Sofitelre vonatkozó tranzakció jelenleg is folyamatban van a nyertes ajánlattevővel. Az Index cikke emlékeztet rá, hogy tavaly szerzett többségi tulajdonrészt a Tiborcz István tulajdonolta BDPST Zrt. abban a Gránit Bankban, amelynek portfóliójában a Diófa Alapkezelő és az Equilor Befektetési Zrt. is helyet foglal, azonban az Equilor Alapkezelő Zrt. ebben a portfólióban nem szerepel. A témában a hírportál megkereste a BDPST Groupot is, de hivatkozva a jelenleg érvényes, rájuk vonatkozó ingatlanfejlesztési megbízási szerződésre, illetékesség hiányában a jelenlegi tulajdonoshoz, az Indotek Zrt.-hez irányították őket.
Jellinek Dániel reagált a Sofitel felújítása kapcsán építész szakmai körökben megfogalmazott kritikákra is. Természetesnek tartja, hogy vannak olyanok, akik más koncepció mentén látnák jónak a felújítást, éppen ezért a leendő tulajdonossal közösen úgy döntöttek, hogy teret biztosítanak egy szakmai fórumnak, amelyre az épület tervezői mellett meghívják a tervezői szakma azon részét is, ami aggályait fejezte ki a felújítás egyes részei kapcsán – nyilatkozta.