Kerékpárút épül Eger és az egerszalóki gyógyfürdő között

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. október 10. 10:13

A közel öt kilométeres, 2020 áprilisában elkészülő bringaút közelebb hozza egymáshoz a két települést, és tovább erősíti a turizmust.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy 2020 a kerékpározás éve lesz hazánkban. Ehhez nagymértékben hozzájárul a Giro d'Italia olasz kerékpáros körverseny, melynek három magyarországi szakasza lesz. Hangsúlyozta:

2020-ban jelentősen bővülhet a hazai kerékpárút-hálózat, amely az európai hálózathoz is kapcsolódik.

A fejlesztések jó példájaként emelte ki az Eger és az egerszalóki hőforrás közötti kerékpárút építését, amelyet hazai forrásból, az Innovációs és Technológiai Minisztérium 432 millió forintos támogatásával hoznak létre. Ez is azt bizonyítja, hogy a hazai kerékpározásnak van jövője.

Révész Máriusz (balra) a szerdai sajtótájékoztatón

Fotó: turizmus.com/Mentusz Károly

Eger polgármestere, Habis László arról beszélt, hogy a hevesi megyeszékhelyen is egyre többen közlekednek a kétkerekű járművel. Emlékeztetett, hogy míg 2010-ben Egerben alig négy kilométer hosszú kerékpárút állt a közlekedők rendelkezésére, napjaikra ez már csaknem négyszeresére nőtt.

Elkezdték az új kerékpárút alapjának építését

Fotó: turizmus.com/Mentusz Károly

Varga István, Egerszalók polgármestere szerint ezzel a beruházással régi álmuk válik valóra. Már korábban megépült az Egerszalók-Demjén közötti kerékpárút, most pedig Egert kötik össze a Gyógyvizek völgyével.

Juhász Attila Simon, Felsőtárkány polgármester azt emelte ki, hogy a leendő kerékpárút kapcsolódik majd az Egert a Bükkel összekötő már meglevő kerékpárúthoz is, amelyen keresztül a turisták a megyeszékhelyről gyorsan eljuthatnak Felsőtárkányba is.

Jövő tavasszal már kerékpáron is el lehet jutni Egerből az egerszalóki hotelhez

Fotó: turizmus.com/Mentusz Károly

Végül Szabó Zoltán, a kivitelezést végző Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves megyei igazgatója az épülő kerékpárút műszaki háttérét ismertette. Rámutatott, hogy az új létesítmény 4,8 kilométer hosszú, valamint 3 és fél méter széles lesz és kétezer tonna aszfaltot építenek be. A tervek szerint jövő április végére adják át a forgalomnak.