Az Iparművészeti új szerzeményei a Várkert Bazárban

Forrás: MTI

 2019. július 12. 11:53

Mintegy kétszáz alkotást vonultat fel az Iparművészeti Múzeum új szerzeményei közül a Várkert Bazárban csütörtökön megnyílt kiállítás.

Az Iparművészeti Múzeum egy hat kiállításból álló sorozatot tervez a Várkert Bazárban – mondta el Cselovszki Zoltán, a múzeum főigazgatója.

A műtárgyak kiköltöztetése egy héttel ezelőtt fejeződött be a rekonstrukció előtt álló múzeum épületéből. Az igazgató szerint azonban fontos, hogy az IMM a felújítás évei alatt se szakadjon el a közönségtől, erre pedig kiváló lehetőséget nyújt a Várkert Bazárral megkezdett együttműködés.

Az IMM mintegy 6000 tétellel, azaz 10 ezer műtárggyal gyarapította gyűjteményét az ezredforduló óta, ebből az anyagból mutat be a Szubjektív címmel most megnyílt tárlat 200 válogatott darabot.

A kiállítás célja, hogy az IMM mindegyik gyűjteményi egységét bemutassa, a látogató így egyaránt találkozhat használati és szakrális tárgyakkal, valamint autonóm műalkotásokkal is.

Az Iparművészeti Múzeum hat kiállításból álló sorozatot tervez a Várkert Bazárban

Fotó: MTI

Prékopa Ágnes művészettörténész, a tárlat egyik kurátora szerint a tárlat nemcsak a gyűjtemény sokszínűségét kívánja érzékeltetni a 17. századtól napjainkig készült műtárgyak segítségével, hanem a múzeumi munkába is betekintést nyújt.

A Várkert Bazár Testőrpalotájában 2020. január 31-ig megtekinthető kiállításhoz múzeumpedagógiai és egyéb kísérőprogramok is kapcsolódnak.