Az új fejlesztésekkel még vonzóbb lehet Boldogkő vára
Korábban történt
Palla Melinda, a vár kulturális menedzsere arról tájékoztatott, hogy októberben köszöntötték a 75. ezredik látogatót. December végéig pedig 85 ezren látogatták meg a várat. Ezzel arányosan nőtt a vendégéjszakák száma is Boldogkőváralján, amely 2015-höz képest megduplázódott. Mindezt főként a kulturális és turisztikai rendezvényeknek köszönhették.
Még 2015-ben indították el a Garantált hétvégi programok című rendezvénysorozatot, amelyet 2018-ban is húsvéttól október végéig tartottak. Ezek mellett év közben több gasztro-kulturális esemény közül is választhattak a vendégek. Májusban tartották a bor- és fröccs fesztivált, júniusban pedig az iskolásoknak szerveztek programot Osztálykirándulások a középkorba, Boldogkő várába címmel. Ezen két héten át közel négyezer tanulót fogadtak, akik rendhagyó történelem órákon, kézműves foglalkozásokon és táncházba, vettek részt és megismerkedtek a lovasíjászat és az apródképzés érdekességeivel.
2018-ban még népszerűbb lett a turisták körében Boldogkő vára |
Fotó: Mentusz Károly |
Októberben középkori várjátékokat tartottak, ahol a látványos tornán több hazai- és külföldi lovagrend képviselői, továbbá páncélosok és íjászok vettek részt. A nyár búcsúztatására pedig szeptemberben - a táj adottságaihoz igazodó - csülkös-pálinkás napra invitálták a vendégeket.
A menedzser azt is elmondta, hogy az önkormányzat által működtetett boldogkői vár további fejlesztésére nemrég egy nagyobb szabású program megvalósítását segítő támogatási szerződést írtak alá. Ennek keretében már az idén egy GINOP-pályázat keretében a vár belső terei megújulnak. Lovagtermet alakítanak ki, kiállítótereket rendeznek be, ahol a várban és környékén feltárt anyagokból rendeznek bemutatót. Ezek mellett a következő időszakban az infrastruktúrát és a közműveket is fejlesztik.
A várból előtárul Boldogkőváralja panorámája |
Fotó: Mentusz Károly |
Mindezek bizonyára jelentősen növelhetik majd Boldogkőváralja turisztikai esélyeit, de a vár további eredményes működtetésén is sok múlik. Ezért a kulturális-turisztikai fejlesztéseket is folytatják.
A hangulatos belső udvaron sok turista sétált 2018-ban |
Fotó: Mentusz Károly |
Bővítik a garantált programok sorát és újabb partnerek bevonásával pedig a turisztikai szolgáltatások körét. Ennek eredményeként kávézót, ajándékboltot nyitnak és a fogadótereteket is bővítik. Ezek mellett szintén várják a vendégeket a már ismert Castrum Boldua középkori étterembe.