Kardio ösvény és egyéb fejlesztések az ország csúcsán
Korábban történt
Magyarország csúcsát, az 1014 méter magas Kékestetőt évente több százezer látogató keresi fel a Mátrában. A csúcsot körülvevő terület az elmúlt években megérett a korszerűsítésre, ezért a helyszínen több szolgáltatást is végző Kékestető Nonprofit Kft. az idén év végéig több fejlesztést valósít meg – tudtuk meg Banka Zsolttól, a cég munkatársától.
A támogatásból színvonalas környezetet teremtenek, és a Tető étterem szomszédságában modern eszközökkel felszerelt, biztonságos játszótér várja majd a kisgyermekes családokat.
A gyógyhelyen emellett úgynevezett kardio ösvényt is kialakítanak, amely az egészségmegőrzést és a regenerációt szolgálja. Akik a jövőben ez iránt érdeklődnek, azok egészségi állapotuktól függően, több nehézségi szintű útvonalon tehetnek majd rövid kirándulást Kékestető környezetében.
A hazánk csúcsát jelző kő Kékestetőn |
Fotó: Mentusz Károly |
Az új ösvény, a 45 méter magas tv-torony indul. A program részeként a társaság által már beszerzett téli síeszközökkel a különböző rendezvények és a versenyek lebonyolítását, valamint a síoktatást segítik elő hazánk tetején. Ugyanakkor a nemrég megnyitott síkölcsönzőnek köszönhetően a saját felszerelés nélkül érkező vendégek is élvezhetik majd a téli sportokat.
A Kékestetőről nyíló mátrai panoráma |
Fotó: Mentusz Károly |
A cég gasztronómiai programja megvalósítására támogatást pályázott meg. A program részeként évente több borpikniket szervez, amelyeket gasztronómiai túrával köt egybe. Ezeken a helyi termelők alapanyagait, például mézet, dzsemeket, bioételeket, borokat kóstolhatnak a vendégek.
Turistatérkép segíti az érkezőket az ország csúcsán |
Fotó: Mentusz Károly |