Megújult a Tourinform az abádszalóki Tisza-tó Strandon

Forrás: turizmus.com

 2020. július 09. 11:34

Javában zajlik a Magyar Turisztikai Ügynökség tavaly elindított, egymilliárd forintos Tourinform-fejlesztési programja, és szintén folyamatosan újulnak meg országszerte a szabadvízi strandok a strandfejlesztési program keretében. Abádszalókon mindkét létesítmény megújult, méghozzá egy helyen.

A feloldásokat követően a várakozásoknál is jobban indult a nyár, a belföldi turizmus dinamikus bővülést mutat, és emelkedik a beutazók száma is – mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a július 8-án rendezett megnyitón. Hozzátette: van rá esély, hogy a belföldi turizmus tekintetében a vendégforgalom és a bevételek is meghaladják a tavalyit.

Az ünnepélyes átadás: Könnyid László, az MTÜ vezérigazgató-helyettese, Balogh Gyula, Abádszalók polgármestere, F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke (balról jobbra)

Fotó: MTÜ

Kiemelt szerep a Tourinformoknak

A turizmus újraindításában kiemelt szerepe van az éves szinten 1,8 millió turista által látogatott Tourinform-hálózatnak. Most különösen fontos, hogy a települések és térségek fogadószobájául szolgáló Tourinform-irodákban korszerű, barátságos, 21. századi körülményekkel találkozzanak a vendégek.

Ezt segíti a Tourinform-irodák és információs pontok felújítását célzó pályázat is, melynek keretében megvalósulhat az irodák látogatói igényeknek megfelelő, egységes arculatú fejlesztése, modernizációja. A kiírás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el 450 millió forintos keretösszeggel, a jelentkezési határidő augusztus 28.

Abádszalókon 2020-ban a strandfejlesztés keretében került sor az egységes arculatú Tourinform irodakonténer beszerzésére is bruttó 25 millió forintos költséggel. Ehhez kapcsolódóan megtörtént a Tourinform-iroda berendezése, bútorok, eszközök beszerzése is.

Az új Tourinform-iroda

Fotó: MTÜ

A Tisza-tó Strand Nonprofit Kft. fenntartásában működő Tourinform-iroda 19 éve szolgálja a település turizmusát, ám ez az országban az első, amelyet ezzel az innovatív, 21. századi megoldással alakítottak ki. A város ráadásul jó érzékkel áthelyezte a városi irodát a település leglátogatottabb attrakciója mellé, a strand bejáratához, így várható, hogy az évi 3 ezer látogatói megkeresés megsokszorozódik. Az új Tourinform-iroda a hét minden napján nyitva tart.

 

Zajlik a strand fejlesztése

Az újraindulásban szintén nagy szerep jut az olyan vízpartoknak és az aktív kikapcsolódásra alkalmas kirándulóhelyeknek, mint a Tisza-tó. Abádszalók strandja a Magyar Turisztikai Ügynökség strandfejlesztési programjának második és harmadik ütemében is részesült támogatásban, a második ütem eredményeit már élvezhetik a látogatók.

Az MTÜ a magyar kormány támogatásával 2017-ben indította el a strandfejlesztési programot, amelynek célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon.

Abádszalókon a tavalyi második ütemben 114,9 millió forintból megvalósult többek között a bejárati épület rekonstrukciója, környezetrendezés, közműkialakítás és egyéb infrastrukturális fejlesztések, mint közvilágítás, árnyékolás és térbútorok elhelyezése. Minigolfpálya létesült, illetve útbaigazító és egyéb információs táblák kerültek ki.

Megújult vizesblokk a strandon

Fotó: MTÜ

Zajlik a harmadik ütem is, ennek során csaknem 57 millió forint támogatással tovább fejlődnek a vendégfogadás feltételei. Év végéig öt családbarát mosdót és baba-mama pihenőt alakítanak ki, továbbá egységes tájékoztató eszközöket helyeznek ki.

Az új arculat megjelenik az öltözők, a családi és akadálymentesített öltözők, a tájékoztató táblák és az irányjelző táblák kialakításában is. A központi motívum a vízi madár, a betűtípus és a színek pedig a vízi élet motívumait ragadják meg.

Mindez hozzájárul ahhoz, hogy Abádszalók korszerű, rendezett, vonzó környezettel fogadhassa a pihenni vágyókat – tájékoztatta szerkesztőségünket az MTÜ.