Milliárdos fejlesztést tervez a Gyulai Várfürdő

Forrás: beol.hu

 2019. április 16. 15:03

Elkészült és a megvalósításhoz szükséges pályázat első körén már túl is jutott a Gyulai Várfürdő középtávú fejlesztési koncepciója.

A Várfürdő a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. Kisfaludy 2030 elnevezésű kiírására nyújtotta be pályázatát. A szakmai anyagokat három körben bírálják el, az első körön már sikeresen túljutott a cég pályázata. Ha ezután is kedvező elbírálásban részesülne, megvalósulhatnának a tervek – jelentette be az április 16-i sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester és Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója.

Kun Miklós elmondta, kedvező döntések esetén megvalósulhat a gyermekparadicsom teljes rekonstrukciója és bővítése, amelynek során megdupláznák a vízfelületet, és új élményinstallációkat alakítanának ki a spray parkban, a száraz játszótéren, a baby pancsolóban és a 8-14 évesek élménymedencéjében. Ehhez a koncepciótervek már elkészültek. Felújítanák és bővítenék a közel húsz éves csúszdás medencét is, cserélnék a csúszdákat, korszerűsítenék a medencetestet és természetesen a parkba illó módon, trambulinnal is bővítenék a létesítményt. A legnagyobb volumenű beruházásként a favázas épületet, a lovardát és a kupolás wellnesst összekötő épületegyüttest alakítanák át. Kiváltanák a meglévő funkciókat, a termálvíz-felületet minimum kétszeresére bővítenék, illetve kiúszó-beúszó medencéket is létesítenének.

2022-re újulhatna meg a Gyulai Várfürdő

Fotó: varfurdo.hu

Tizenötmillió forintból, száz százalékos támogatás mellett egy hónapon belül kell elkészülnie a fejlesztések előzetes megvalósíthatósági tanulmányainak, a projektelemek koncepcióterveinek és a költségvetésnek. A második körbe ezeket a dokumentumokat kell benyújtani. Ha azon is túl jut a Gyulai Várfürdő, akkor a kiírók 300 millió forintot és egy évet biztosítanak a kiviteli tervek elkészítésére, a szükséges engedélyeztetési eljárások lefolytatására és a részletes megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésére. Harmadik körben már a konkrét fizikai megvalósításra lehet támogatást nyerni. A 3,2 milliárd forintos beruházássorozat így 2022 tavaszáig készülhetne el.

Kapcsolódó cikkek