Montenegróban ismét járványhelyzetet hirdettek

Forrás: MTI

 2020. július 22. 10:49

A balkáni országokban is növekszik a koronavírus-fertőzöttek száma.

Szerdától ismét járványhelyzetet hirdettek Montenegró egész területén, annak ellenére, hogy az Adria-parti ország korábban koronamentes övezetté nyilvánította magát, hiszen 42 napon át nem volt új fertőzött. A kormány kötelezővé tette a maszkviselést szabadtéren is a felnőtteknek és a hét éven felüli gyerekeknek. Az országban szerdára 1900-ról 1998-ra emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában nem volt halálos áldozata a koronavírusnak, így a halottak száma 35 maradt.

Szerbiában keddről szerdára 21 253-ról 21 605-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden kilenc újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 491-re nőtt. Nyílt levélben követelte a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb lemondását 350 szerb orvos. Szerintük a válságstáb nem kezeli megfelelően a kialakult helyzetet, emiatt pedig a szerbiai egészségügyi rendszer az összeomlás szélén áll.

Belgrádi utcakép. A szerb orvosok a válságstáb lemondását követelik

Fotó: 123rf.com

Koszovóban egy nap alatt 5877-ről 6045-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Öttel 144-re nőtt a halálos áldozatok száma. A jövő év végén kerülhet csak a parlament elé a koronavírus-járvány kezeléséről szóló törvény, amelyet azért akarnak meghozni, mert az alkotmánybíróság közölte, az előző kormány megsértette az alkotmányt, amikor kijárási tilalmat vezetett be az országban anélkül, hogy előtte szükségállapotot hirdetett volna.

Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 9249-ről 9412-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Kedden nem volt halálos áldozata a Covid-19-betegségnek, így a halottak száma 432 maradt. Két hónapja ez az első alkalom, hogy nem volt halálos áldozata a koronavírusnak az országban. A belügyminisztérium jelentése szerint még mindig nagyon sokan figyelmen kívül hagyják a maszkviselési kötelezettséget. A szabálysértők pénzbüntetéssel sújthatók.

Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 8572-ről 8787-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Hatan haltak bele a Covid-19 betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 263-ra nőtt. A koronavírus-járvány miatt mintegy 30 ezer, a vendéglátóiparban dolgozó ember munkája került veszélybe a nyugat-balkáni országban.