Rekordévet zárt 2019-ben a KEMPP

Forrás: turizmus.com

 2020. január 14. 17:09

Az összes látogatói létszám körülbelül 70 ezer volt, amit már ötödik éve teljesít a park, ám tavaly regisztrálták a legtöbb – 30 ezer – fizető látogatót.

„A tavalyi volt az emlékpark tizedik évada, ennek megfelelően tartalmas programokkal készültünk, és azt kell mondanom, minden a terveink szerint sikerült” – mondta Görög István nyugállományú honvédtiszt, a létesítmény ügyvezetője.

Tavaly minden eddiginél több fizető látogató érkezett a parkba

Fotó: KEMPP

A látogatók 57 százaléka gyermek volt, aki ifjúsági csoport tagjaként, vagy családjával látogatott el a nemzeti emlékhelyre. A rendezvények nagy része egyébként a 16 órás zárás után, azaz a hivatalos nyitva tartáson túl kezdődik el,  és ezek az események is látogatottak – tette hozzá Görög István a feol.hu cikke szerint.

 

Fejlesztések 2020-ban

2020 egyik legnagyobb fejlesztése a harcárok megújítása lesz. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a szentesi II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred bevonásával nagyon pontos terv készült, amely alapján az 1914 előtti műszaki szabályzatnak megfelelően lesz az árok „kibélelve”. A munka március 16-án kezdődik és májusban fejeződik be.

A katonai emlékpark idén ünnepeli 10. születésnapját, a felújított védőállást május 9-én ennek apropóján avatják majd fel.