Színes Város, színes falak

Forrás: turizmus.com

 2015. június 24. 17:15

Idén is lesz Színes Város Fesztivál, amelynek központi eleme, a művészi tűzfalfestés révén Budapest új arcát szeretnék megmutatni a városba látogató külföldieknek és a magyaroknak.

Augusztus 24-én egyhónapos művészeti fesztivált szervez Budapesten Magyarország első tűzfalfestő szervezete, a Színes Város Csoport. A rendezvény keretében 31 napon át, közel tucatnyi falfelületen, különböző témakörben mutatkoznak be kortárs muralisták, vagyis falfestő képzőművészek.

A Földművelésügyi Minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., valamint a Színes Város Csoport együtt népszerűsítik a Színes Város Budapest Fesztivált azzal a céllal, hogy Magyarországot és Budapestet mint fiatalos, trendi turisztikai célpontot mutassák be.

A rendezvény sajtótájékoztatóján – június 24-én, a Mika Tivadar Házban – V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, valamint a Színes Város Örökség és Társadalom Alapítvány képviseletében Nádudvari Noémi, művészeti kurátor példa értékű összefogásnak nevezték az állami szervek és a civil szféra együttműködését a városimázst növelő programsorozat létrehozásában.

 

A fesztivál főtámogatója, a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából összesen nyolc falfestmény készül hungarikum témában, hogy a fiatalabb korosztályokhoz is közelebb hozzuk tradicionális értékeinket – mondta V. Németh Zsolt, aki beszélt a hungarikumok sokszor csak a magyarok számára érthető belső lényegéről, amit érdemes a külföldi turistákkal is megismertetni.

A hungarikumok ilyen újszerű bemutatása egyben az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK) felvezető kampányának a része. Ennek megfelelően a vásár nyitásához időzítették a falfestmények elkészítését is, a munka szeptember 23-ára fejeződik be.

 

A Színes Város stratégiai partnere Budapest Főváros Önkormányzata, a fesztivál fővédnöke idén is Tarlós István főpolgármester. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes úgy vélekedett: a falfestő szervezet széles körű összefogást hozott létre ezzel a fesztivállal, amely ígéretes példa Budapest és a kreatív ipar civil irányból induló együttműködésére.

A fesztivál társtámogatója, a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a tavaly átadott fal mellé újabb három új falat készítenek a fiatal művészek, abban a témakörben, hogy mit gondolnak rólunk a külföldiek. Faragó Péter vezérigazgató elmondta, hogy a fesztivál népszerűsítése jól illeszkedik a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai koncepciójához, melynek célja a főváros fiatalos, trendi oldalának turisztikai promóciója.

Az első, beharangozó tűzfal a romkocsma negyed szívében, a budapesti Kazinczy utcában valósult meg. A 130 négyzetméteres festményt két hungarikum – a Solymászat mint élő emberi örökség, illetve a Kürt adatmentés – elegyéből alkotta meg a kortárs művész, Taker.