Szlovákiában meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Forrás: MTI

 2020. december 30. 14:03

Az új alkotmánytörvény elfogadása lehetővé tette a veszélyhelyzet érvényességének újabb, ezúttal 40 napos meghosszabbítását.

Az intézkedésről keddi ülésén döntött a pozsonyi kabinet a koronavírus-fertőzés terjedésére hivatkozva. A veszélyhelyzet mostani – már második – meghosszabbítását az az új alkotmánytörvény tette lehetővé, amelyet kedden hagyott jóvá a pozsonyi törvényhozás. A gyorsított eljárásban elfogadott jogszabályt hevesen ellenezte az ellenzék, és jogi szakértők bírálatát is kiváltotta. A jogszabály bírálói leginkább azt kifogásolták, hogy annak alapján a kormány a végtelenségig hosszabbíthatja a veszélyhelyzetet, valamint bármilyen mértékben és formában kibővítheti a lakosságra vonatkozó mozgáskorlátozásokat, és kényszertartózkodást írhat elő.

Szlovákiában még egy ideig hatályban maradnak a korlátozó intézkedések

Fotó: 123rf

Ha az alkotmánytörvényt a kormánykoalíció nem tudta volna jóváhagyni a törvényhozásban, akkor december 29-én "de jure" lejárt volna az októberben bevezetett veszélyhelyzet, és így több korlátozó intézkedés, köztük a december 19-től bevezetett kijárási tilalom is hatályát vesztette volna. Így azonban mindezek az intézkedések továbbra is hatályban maradnak, az eredeti tervek szerint legalább január 10-ig.