Tour de Hongrie: jön a címvédő is
Forrás: turizmus.com
2018. december 12. 11:30
Korábban történt
„Feltétlenül szeretnénk részt venni a 2019-es Tour de Hongrie versenyén, természetesen Manuel Bellettivel a sorainkban” – írta kísérőlevelében Gianni Savio, az olasz profi csapat vezetője. Belletti elmondta: „Az egész verseny alatt nagyon jól éreztem magam, és roppant boldog voltam, hogy meg tudtam nyerni. Nagyon szerettem ezt a versenyt, a szervezés kitűnő volt, a tájak lenyűgözőek, a magyar emberek pedig nagyon kedvesek. Tudom, hogy évről évre egyre komolyabb viadal a Magyar Körverseny, a mezőny is mindig erősödik, biztos vagyok benne, hogy jövőre is egy izgalmas, komoly presztízzsel bíró esemény lesz, amelyen természetesen szeretnék én is indulni!” – vélekedett a harminchárom esztendős kerékpáros, aki pályafutása során már nyert szakaszt a Giro d’Italián is.
Belletti kitűnőnek tartotta a 2018-as verseny szervezését |
Fotó: turizmus.com |
A jövő évi Tour de Hongrie 2019. június 11-én kezdődik majd, az UCI 2.1-es kategóriájú nemzetközi verseny mezőnye június 16-án ér célba. Az érintett városokat és a viadal útvonalát a közeljövőben ismertetik majd az esemény szervezői.