Újabb pályázatok a Magyar Falu Programban

Forrás: MTI

 2020. március 23. 15:36

Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, a pályázatok az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú közösségi tér ki-/átalakítására és foglalkoztatás támogatására adnak lehetőséget 10 milliárd forint keretösszegben.

Az idén februárban elindult program két új pályázata lehetőséget ad a falvak közösségeinek megerősödésére, illetve a nemzeti és helyi identitástudat megszilárdítására - tájékoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.

A pályázatok célja a falvak közösségeinek megerősödésére, illetve a  helyi identitástudat megszilárdítására

Fotó: 123rf

Gyopáros Alpár elmondta: a két pályázati kiírás során támogatás igényelhető

a közösségi terek építésére, felújítására, közösségi programszervező foglalkoztatására.

A pályázatok hozzájárulnak a helyi közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés javításához, a társadalmi felzárkózás segítéséhez, ezáltal a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

Mind az önkormányzati, mind az egyházi pályázati kiírások esetében a

közösségi épületek külső és belső tereinek építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére 30 millió forintos összeghatárig igényelhető maximálisan támogatás, közösségszervező személy bértámogatására pedig közel 3 millió forintig.

Hozzátette: a pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázati felület a tervek szerint április 22-én nyílik meg, a pályázatokat pedig a tervek szerint május 22-éig lehet benyújtani.