Vasárnap kezdődik és egész nyárig tart a Cziffra Fesztivál

Forrás: MTI

 2023. február 21. 17:53

Koncerttel és díjátadóval kezdődik vasárnap Cziffra Fesztivál, amely a klasszikus zenei koncertek mellett tudományos előadással, báresttel és képzőművészeti kiállítással is várja a látogatókat, egészen nyárig.

Mint írják, Párizs aranykorát idézi meg a Cziffra György Fesztivál nyitókoncertje vasárnap a Zeneakadémia Nagytermében. A koncerten Balázs János és Sandro de Palma zongorázik, közreműködik a Budafoki Dohnányi Zenekar. A koncerten Saint-Saëns, Bizet, valamint César Franck művei hangzanak el. Március 2-án a brüsszeli Liszt Intézetben Balázs János zongoraestjén többek között Schumann, Liszt, valamint Puccini műveit hallhatják az érdeklődők.

A tájékoztatás szerint március 5-én a Magyar Zene Házában Freund Tamás Széchenyi- és Bolyai-díjas agykutató estjén az érdeklődők megismerhetik a kreatív gondolkodó képesség fejlődésének agyi mechanizmusait, továbbá az előadáson szó lesz az érzelemgazdagság, a motiváció szerepéről a hatékony tanulásban, valamint arról, hogy a művészettel nevelés milyen hatással van belső világunk fejlesztésére.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban március 13-án láthatja a közönség a Cziffra György életét bemutató, Petrovics Eszter által rendezett, Tele van a két kezem boldogsággal című dokumentumfilmet.

A klasszikus zenei koncertek mellett a fesztivál tudományos előadással, báresttel, gyerekprogrammal és kiállítással is várja a látogatókat

Fotó: Facebook

Cziffra György zalaegerszegi koncertjének 40. évfordulója alkalmából március 31-én a Zalaegerszegen a Városi Hangversey- és Kiállítóteremben is koncertet szerveznek.

Kovács Kati énekesnő Balázs János zongoraművésszel együtt lép fel április 5-én a MOMKultban. A programon Gundel Takács Gábor a két előadóval közösen idézi fel a pesti bárkorszak hangulatát és ikonikus történeteit. A pesti éjszaka élni akar! címmel a MOMKult Színháztermében, a Báresten eleveníti fel április 14-én a Hot Jazz Band, valamint Sárközy Lajos és zenekara a 2. világháború utáni Budapest kávéházi életét - olvasható az összegzésben.

Liszt Ferenc összes rapszódiájának bemutatásával egy nagyszabású, Liszt-maratont szerveznek április 17-én a MOMKult Kupolatermében. A koncerten Csalog Gábor, Érdi Tamás, Ránki Fülöp, Király Csaba és Mocsári Károly zongoraművészek játékát hallhatják az érdeklődők.

Johannes Brahms két arca mutatkozik meg április 26-án a Magyar Zene Házában, ahol a szerző három hegedű-zongora szonátája szólal meg. A koncerten Kelemen Barnabás hegedűművész és Balázs János zongoraművész működik közre, a magyar táncokat pedig Balogh Kálmán cimbalomjátéka szólaltatja meg.

A közlemény szerint a szervezők idén sem feledkeznek meg a gyerekekről, május 21-én a MOMKultban szervezett koncerten Balázs János zongoraművész vendégeként Halász Judit egy rendhagyó műsorral várja a családokat május 21-én, a MOMKultban.