Új struktúrában az MTÜ országspecialistái

Forrás: turizmus.com

 2020. augusztus 19. 10:12

A járványhelyzet új kihívások elé állította a Magyar Turisztikai Ügynökség Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságát (NKI) is, melyre reagálva több változás is életbe lépett a szervezet működésében.

Mint Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója fogalmazott, a járványból való kilábalás során egyszerre állunk a képzeletbeli startvonalra versenytársainkkal, ezért különösen fontos az aktív nemzetközi jelenlét, mely hosszú távra meghatározhatja egy ország turizmusát.

Zakariás Fruzsina

Fotó: MTÜ

A Magyar Turisztikai Ügynökség az elsők között lépett és indította el nemzetközi kampányait. Március elejétől Zakariás Fruzsina az MTÜ Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója, aki Könnyid László vezérigazgató-helyettes irányítása alatt megkezdte az iroda működésének átalakítását is.

A koncepció részeként az NKI összehangolt b2b aktivitásokat indított a fő célpiacokon, kiemelt figyelmet fordítva a közeli országokra.

Az egyik első esemény volt a cseh roadshow, mely iránt kiemelkedő volt az érdeklődés. A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóság további roadshow-kat szervez. Szeptember végéig egy pozsonyi bemutatkozás, egy lengyel roadshow és egy román (várhatóan) online konferencia is zajlik majd - tájékoztatta lapunkat az MTÜ.

Az NKI a szakmával együttműködve, folytatja a Kiemelt Partner Programot, ahol a tagok első kézből értesülhetnek a legfontosabb információkról.

A programot meghosszabbították, így a kiemelt partnerek továbbra is élvezhetik a Study Tour Pályázati Alappal járó előnyöket, amely így lehetőséget ad tanulmányút szervezésére egészen 2021. június végéig, illetve turisztikai termékfejlesztésre.

Az országspecialisták munkája is átalakult. Egyes országok esetében teamek alakultak a még aktívabb tevékenység érdekében, és bővült az országok köre is. Az NKI az új helyzetre új eszközökkel válaszolt, ezek között számos online esemény, webinárok, tréningek is szerepelnek.

A Magyar Turisztikai Ügynökség csehországi roadshow-jának résztvevői

Fotó: MTÜ

Szintén jelentős és rendkívül aktív az MTÜ turizmusdiplomáciában való jelenléte, több nemzetközi turisztikai szervezet (Európai Utazási Közösség, Utazási Világszervezet, EU Turisztikai Tanácsadó Testülete, OECD Turisztikai Bizottsága, V4 és egyéb regionális együttműködések pl. az EU Dunastratégiája) konferenciáin vettek részt az MTÜ kollégái az elmúlt hónapokban. Emellett heti hírlevelet indítottak, valamint turisztikai felkészítő képzéseket tartottak a külgazdasági attasék számára.

A Magyar Turisztikai Ügynökség továbbra is számít szakmai partnereire, ezért a szorosabb kapcsolattartás érdekében az alábbiakban közzé teszi az országspecialisták elérhetőségeit.

 

Az MTÜ országspecialistái

 

Cseh Köztársaság, Lengyelország, Románia, Szlovákia

Kiemelt Partner Rendszer, Study Tour Pályázati Alap
Visegrádi Négyes együttműködés
Név: Fekete Magdolna; E-mail: magdolna.fekete@mtu.gov.hu

 

Spanyolország, Latin-Amerika

Név: Szégner Zsuzsa; E-mail: zsuzsa.szegner@mtu.gov.hu

 

Kína, Dél-Korea, Japán, Szingapúr

Név: Yao Yao; E-mail: yao.yao@mtu.gov.hu

 

Németország, Ausztria

Név: Farkas Kinga; Email: kinga.farkas@mtu.gov.hu

 

Izrael, Skandinávia

Név: Horváth-Ibolya Dalma; E-mail: dalma.horvath@mtu.gov.hu

 

Olaszország

Név: Terjék Máté; E-mail: mate.terjek@mtu.gov.hu

 

Franciaország, Szerbia, Szlovénia, Horvátország

Név: Ljubinkovic Ivan; E-mail: ivan.ljubinkovic@mtu.gov.hu

 

Nagy-Britannia

Név: Jandrasics Borbála; E-mail: borbala.jandrasics@mtu.gov.hu

 

Oroszország, FÁK-országok

Név: Izbriszov Vitalij; E-mail: izbriszov.vitalij@mtu.gov.hu

 

Észak-Amerika

Név: Sarmon Zsuzsanna; E-mail: zsuzsanna.sarmon@mtu.gov.hu