Budapesten nyit szállodát a MEININGER Hotels

Forrás: turizmus.com

 2015. október 05. 11:27

A belváros közvetlen közelében, a Fővám téri Központi Vásárcsarnok melletti Csarnok téren nyitja meg 184 szobás és 751 ágyas budapesti szállodáját a MEININGER Hotels a tervek szerint 2018 tavaszán. Az új építésű hotelt a szállodalánc egy 20 évre szóló bérleti szerződés keretében működteti.

A MEININGER partnere a beruházásban a BedoriInvestment Kft., amely az egyik legjelentősebb magyarországi építőipari cég leányvállalata.

A megállapodás létrejöttében a MEININGER és a BedoriInvestment Kft. mellett nemzetközi tanácsadó cégek budapesti irodái is közreműködtek: a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. és a CMS Cameron McKenna a bérbeadó, a Dentons pedig a MEININGER Hotels tanácsadóiként járultak hozzá a megállapodáshoz.

A belvárosi elhelyezkedésnek köszönhetően bárok, éttermek, vásárlási és szórakozási lehetőségek széles választéka teszi majd vonzóvá a szálláshelyet, amely a jó tömegközlekedésnek köszönhetően jó kiindulási pontot kínál Budapest feltérképezéséhez.

 

A tervek szerint az építkezés idén év végén kezdődik el. Az újonnan épített hotel 6600 négyzetméterén 751 ágy található majd 184 jól felszerelt szobában, hét emeleten, színvonalas televízióval, wifivel és fürdőszobával felszerelve. A MEININGER rugalmas szobakínálati koncepciójának megfelelően a kínált szálláslehetőségek között a klasszikus kétágyas szobák mellett privát többágyas szobák és többágyas hálótermek is szerepelnek. A földszint és a félemelet közös helyiségeiben a lobbyn, társalgón, reggelizőn és a báron kívül a hotelekben kivételesnek számító, de a MEININGER esetében jellemző szolgáltatások, a vendégkonyha és játékzóna is otthont kapnak majd. A kiválóan felszerelt konyhában a vendégek a nap bármely időszakában elkészíthetik a saját ételeiket, továbbá mosógép és szárító is a rendelkezésükre áll.

"Egy új és fontos piacra lépünk be e megállapodás az aláírásával. Az utóbbi években a Budapestre érkező turisták száma dinamikusan növekszik. 2014-ben 3 millió fő 7,4 millió vendégéjszakát töltött el a magyar fővárosban" – mondta el Navneet Bali, a MEININGER Hotels vezérigazgatója.

A MEININGER jelenleg 16 hotelt működtet 10 európai városban. Ambiciózus növekedési tervei között szerepel, hogy minden kulcsfontosságú európai városban piacra lépjen a következő 4 évben. Egyedülálló, hibrid koncepciójának alapja a hotelekre jellemző szolgáltatások és kényelem vegyítése a hostelek olyan erősségeivel, mint például a kiváló elhelyezkedés, a minőségi felszerelés, a rugalmas szobakínálat és a megfizethető árak.

 

A MEININGER-ről

A MEININGER a Holidaybreak Ltd leányvállalata, amely egy európai oktatási és szabadidős utaztató csoport. A Holidaybreak Ltd az Egyesült Királyság-beli Prometheon Holdings Ltd leányvállalata, utóbbi pedig a Cox&Kings Ltd csoport része, amelyet az angol nemzeti tőzsdén, a BSE Ltd-en és a luxemburgi tőzsdén is jegyeznek.

A MEININGER egyszerre kínálja vendégeinek a nemzetközi turistahotelek szolgáltatásait és kényelmét, valamint a hostelekre jellemző privát és többágyas szobákat, vendégkonyhákat és játékzónákat. Hoteljeinek központi elhelyezkedésével, színvonalas berendezésével és kiváló ár-érték arányával az üzleti és a szabadidős utazók elismerését is kiváltja. Innovatív dizájnjával és lelkes csapatával a MEININGER egyedülálló élményt kínál, amely a világ számos pontjáról érkező utazó körében népszerűnek bizonyult – írja magáról a cég.

A piacok helyi igényeire szabott szobák között a hagyományos kétágyas szobák, a többágyas privát szobák és hálótermek egyaránt megtalálhatók. Különleges dizájnjukkal és kivitelezésükkel a MEININGER hotelek iskolai csoportok, családok, egyéni utazók és üzleti vendégek számára is kiváló szolgáltatást kínálnak.

A MEININGER jelenleg Európában 16 hotelt működtet, összesen 7025 ággyal, 10 európai nagyvárosban, így Amszterdamban, Berlinben, Brüsszelben, Frankfurtban, Hamburgban, Kölnben, Londonban, Münchenben, Salzburgban és Bécsben. Ambiciózus növekedési tervei között szerepel, hogy minden kulcsfontosságú európai városban piacra lépjen a következő 4 évben, és már bejelentette terveit arra vonatkozóan, hogy 4250 új ággyal várja majd vendégeit 6 új hotelében Párizsban, Münchenben, Amszterdamban, Rómában és Berlinben.

A csoport székhelye Berlinben található.

Info: www. meininger-hotels.com