Csődbe ment a párizsi nudista étterem

Forrás: turizmus.com

 2019. január 13. 11:09

A párizsi nudistáknak a jövőben új helyeket kell keresniük, ha éhesek, mert a 2017 novemberében megnyitott O’Naturel érdeklődés hiányában hamarosan bezár.

Az étterem egész évben fogadta a teljesen pucér vendégeket, akiken semmilyen ruha nem lehetett, és még a mobiltelefont is az öltözőben kellett hagyniuk. (Lehet, hogy a telefon hiánya is zavaró volt?) Csupán egy papucsot hagyhattak magukon, amit az étteremtől kaptak, bár a hölgyek megtarthatták magas sarkú cipőjüket. A vendégek olyan székeken ültek, amelyeken a párnát mindenki után kicserélték.

Kevés volt a visszatérő vendég, aki ismét ki akarta volna próbálni az érzést, milyen idegenek társaságában meztelenül vacsorázni. A tulajdonosok, Mike és Stephane Saada szerint nem elsősorban nudisták látogatták őket, hanem azok, akik kíváncsiak voltak erre az újdonságra. A tulajdonosok  ezért úgy döntöttek, februárban lehúzzák a  rolót, miközben köszönetet mondtak azoknak, akik eddig látogatták az O’Naturelt – idézi szavaikat a Daily Mail nyomán az alltomresor.se.

Nem sokan voltak kíváncsiak a nudista étteremre

Fotó: Facebook

Franciaországban számos nudista strand és kemping található, de úgy látszik, más a természetben meztelennek lenni, és más egy étteremben, ahol természetesen végig be voltak húzva a függönyök, nehogy bekukucskáljanak a járókelők. Állítólag nem sokan voltak kíváncsiak a meztelen vendégekre, legalábbis nem fordult elő effajta zaklatás.