Elindult az új minibusz-szolgáltatás a repülőtéren

Forrás: turizmus.com

 2016. március 10. 18:49

Március elejére bevetésre készen állt a miniBUD 33 gépjárműből álló flottája a repülőtéren, az új minibusz-szolgáltatás március 4-én elindult – tudtuk meg Limburger Lóránttól, a miniBUD ügyvezető igazgatójától.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Petrányi Autó és a BUDPORT konzorciuma nyerte a Budapest Airport Zrt. minibusztenderét, a konzorcium miniBUD márkanéven március 4-én elindította szolgáltatását. A mostani keresleti igényeket a jelenlegi flotta teljes mértékben kiszolgálja, a nyár elejéig további 15-20 kisbusz beszerzését tervezik, július elejétől már mintegy 45-50 gépjárművel várják utasaikat.

Limburger Lóránt hangsúlyozta: a június 30-ig tartó átmeneti időszakban alakítják ki mindazokat a szolgáltatásokat, melyeket a Budapest Airporttal megkötött szerződésben vállaltak. Ezek közül néhány már most is elérhető, a 48, illetve 72 órás időtartamra szóló Budapest Kártya és a hop on-hop off szolgáltatások megvásárlására a helyszínen és a www.minibud.hu weboldalon is lehetőség van, a többi, korábban beharangozott szolgáltatásra (például a járműveken elérhető wifire, illetve az applikációra) a teljes üzem felállásáig, vagyis július elsejéig várniuk kell az utasoknak.

 

A cég az alapárakon kezdi meg tevékenységét, a korábbi zónák nem változtak. A szolgáltatás újraindítása folyamatos, újra felveszik a szállodákkal a kapcsolatot, a következő hetekben a dolgozói beszállítást is elindítják.

Korábbi közleményük szerint a miniBUD fejleszti és bővíti a szolgáltatásokat is. Felismerve a diszkont-légitársaságok üzleti modelljének sikerességét, az alapszolgáltatást kedvezőbb áron kínálja majd, az utasnak ezen felül lehetősége van további extra szolgáltatásokat vásárolni. A külföldi utasok részére elsősorban budapesti turisztikai szolgáltatásokat, a magyar utasoknak pedig baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást is értékesíteni szeretnének. Ezenkívül lehetőség lesz egyes légitársaságok utasai részére beszállókártya nyomtatására, valamint további fedélzeti extrák értékesítésére.