Ökoturisztikai fejlesztések kezdődnek a Kis-Balatonnál

Forrás: MTI

 2014. március 27. 12:41

Kilátót építenek és újítanak fel, kerékpártárolót alakítanak ki, illetve napelemes energiaellátást biztosítanak a zalavári bemutatóházban a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kis-balatoni ökoturisztikai fejlesztései keretében - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a szervezet igazgatója.

Gaál Róbert közleménye szerint az európai uniós forrásból elnyert 81 millió forintos támogatás révén a Kányavári-szigeten, az Ingói-berekben, valamint a zalavári Kis-Balaton Házban kezdődnek fejlesztések. A kivitelezési munkálatok a közbeszerzési eljárás lefolytatása és a szerződések megkötése után, várhatóan még tavasszal elindulnak és az év végéig befejeződnek.

 

A Kányavári-szigeten négyszintes, faszerkezetű kilátót építenek, a szigetre vezető fahíd mellett pedig akadálymentesített, wifi-hozzáférési lehetőséggel ellátott tájékoztató pontot hoznak létre a Kis-Balaton és a környék látnivalóinak bemutatására. Családi és mozgássérült parkolóhelyeket jelölnek ki, pelenkázó helyet, valamint gyermekjátszóhelyet alakítanak ki, továbbá faszerkezetű, fedett kerékpártárolót építenek és a szigetre vezető bekötőutat is felújítják.

A szigorúan védett természetvédelmi területen, az Ingói-berekben - ahová csak engedéllyel és kísérővel léphetnek az érdeklődők - újjáépítik a jelentősen leromlott állapotú kilátót.

A Zalaváron 2000-ben megnyílt Kis-Balaton Házban a bemutatóhely fenntarthatósága, az üzemelési költségek csökkentése érdekében napelemes energiaellátást építenek ki. A házban megtekinthető kiállításokat 2008-ban szintén turisztikai fejlesztés újították meg, de a mostani pályázatnak köszönhetően a zöldenergia hasznosításának bemutatásával bővítik.

A közlemény kitér arra is, hogy a Kis-Balaton Magyarország egyik különleges látnivalója, amely a rehabilitációját követően az elmúlt évtizedekben egyedülálló vizes élőhellyé vált. A Kis-Balaton jelentős része a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó, szigorúan védett természetvédelmi terület, amelynek látogatásához hatósági engedély szükséges.

A Kis-Balaton növény- és állatvilágát jelenleg két szabadon látogatható részen, a Kányavári-szigeten és a Hídvégi-tó északi részén vezető kerékpárútról ismerhetik meg a látogatók. A tó vízminőség-védelmi szerepéről, a térség történelméről, néprajzi, táji és természeti értékeiről a Zalaváron található Kis-Balaton Ház interaktív kiállításai kínálnak információkat.