Olaszország húsz év lemaradásban

Forrás: turizmus.com

 2019. június 27. 18:29

Főként a digitális területen, de részben a környezetvédelemmel kapcsolatos témákban is 20 évvel ezelőtti a gondolkodás Olaszországban.

A sommás kijelentés a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségét (VIMOSZ) is magában foglaló, nyolc nemzet konzorciumaként működő NTG (Új Turizmus Generáció Szövetség) olasz ágazati bemutatkozásán hangzott el.

Az ott prezentált tanulmány szerint az óriási lemaradás miatt komoly tudatosítási, érzékenyítési feladat áll az illetékes hatóságok és az érintett vállalkozások szövetségei előtt. Az ágazatban felgyorsult változások vannak folyamatban, az alkalmazkodás szükségességét ezeknek az érintett szervezeteknek szinte „evangelizáció” szintjén kell terjeszteniük kell.

A digitális készségeket fel kell emelni a 20 évvel ezelőttiről a ma szintjére, ezzel teremthetők meg az eredményes jövőhez szükséges megfelelő alapkövetelmények.

Olaszország földrajzi, történelmi és művészeti öröksége alapján vezető szerepre van ítélve a turizmusban

Fotó: Pixabay

Abban is változás szükséges, hogy bármely pozíciót betöltő munkatárs több kiegészítő feladat ellátására is képes és hajlandó kell, hogy legyen. Legyen világos mindenki számára, hogy a túlélni kívánó vállalkozások számára 360 fokban versenyképesnek kell lenni.

A VIMOSZ legutóbbi hírlevelében olvasható beszámoló szerint az illetékes minisztérium képviselője arra emlékeztetett, hogy attitűdváltásra van szükség. Olaszország a turizmusban eddig csak követő szerepben tűnt fel, holott földrajzi és történelmi, művészeti öröksége alapján vezető szerepre van ítélve. Ennek támogatásában segíthet, hogy 2019 az UNWTO turizmusoktatási éve. Elérhető, hogy a turizmus-vendéglátásba ne azok menjenek dolgozni, akik második megoldásként gondolnak a szektorra.

Egyre jellemzőbb a turizmus adatközpontúvá válása, ezért már rendszeresen szervezik is az olasz turizmus „Big data” napját, ennek köszönhető, hogy mára már egyre több adattudós jelenik meg a turizmus területén is.

Olaszországban erős hatással működött a McKinsey CSR-programja, a Generation, ami fiatalok munkához juttatását, a munkaerőpiacra vezetését segíti a legmodernebb eszközökkel és többek között a Google közreműködésével.

Kapcsolódó cikkek

Szemétben fuldoklik Róma

2019. június 20.

Digitális Játékbár

2019. június 16.