Turnéra és Farmerkirályra készül a Budapest Klezmer Band
2014. augusztus 11. 14:15
Mozgalmas a zenekar augusztusa, hiszen országszerte 8 koncertet adnak, köztük a Hegedűs a háztetőn előadást a RaM Colosseumban, ami a Zsidó Nyári Fesztivál előzetese is. Ám magán a fesztiválon két további alkalommal is fellépnek: a nyitóprogramban Tompos Kátyával, míg a Kossuth-díjas zenekarvezető, Jávori Ferenc "Fegya" zenésztársaival a Robert Capa emlékesten is zenél.
Ősszel pedig turnéra indulnak: szeptemberben a norvégiai Trondheimben, Európa legészakibb zsinagógájába hívták őket, októberben Keszthely, Tokaj és Kassa, novemberben Zágráb, decemberben pedig Ajka és Debrecen várja őket. Közben azonban november 15-én 200. alkalommal adják elő a Menyasszonytánc című darabot, Jávori Fegya szerzeményét. Az év elejét aztán az immár hagyományos, a Budapest Kongresszusi Központban rendezett újévi koncerttel köszöntik.
2015-ben pedig nem csupán 25 éves születésnapját ünnepli a zenekar, hanem új darabra is készülnek: Jávori Fegya már dolgozik a Levi Strauss életét bemutató Farmerkirály című musicalen, amelyet jövőre szeretnének bemutatni.
A sajtótájékoztatón Vadas Vera, a Zsidó Nyári Fesztivál igazgatója is méltatta a közel negyedszázados zenekar és a 17 éves rendezvény kapcsolatát, és a fesztivál emlékérmét adta át számukra.
Információ: www.budapestklezmerband.hu , https://www.facebook.com/budapestklezmer