A Central Hoteltől a Best Westerning - Hármas jubileum a Hungariában

Szerző: Fucskó Hajnalka

Forrás: Turizmus Panoráma

 2015. március 10. 19:01

Hármas évforduló ünnepelnek 2015-ben a Rákóczi úton: 30 éve nyitott meg a Grand Hotel Hungaria, neves elődei, a Szabadság Szálló 50 éves, az Imperial pedig 100 éves lenne. A jubileumi évben hónapról hónapra terítékre kerülnek majd az elődszállodák korabeli étlapjának legnépszerűbb fogásai.

Közép-Kelet-Európa legnagyobb szállodájának története egészen 1888-ig nyúlik vissza, amikor a Keleti pályaudvarral szemközt (a Rottenbiller utca felé eső részen) megnyílt a Central Hotel 80 szobával. Szomszédságában 1915-ben rakták le a 162 szobás Imperial alapjait – meséli Krausz György, a mai Best Western Hotel Hungaria igazgatója.

 

Fénykorok és névcserék

A konkurensek csak ideig-óráig fértek meg egymás mellett, később a Central is a feltörekvő új szálló tulajdonosa, a Keleti család üzemeltetésébe került. A közeli pályaudvar sok vendéget hozott, külföldit és belföldit egyaránt. A két ház prosperálásának a második világháború vetett véget, amelyben a Central elpusztult.

Az Imperialt 1947-ben államosították, és természetesen nevét sem tarthatta meg, Központi Szálló néven működött tovább. 1962-ben felújítás miatt bezárták, a régi épületet – az eredeti, mai is látható homlokzatot meghagyva – körbeépítették, s 1964 szilveszterén nagy csinnadratta közepette megnyílt a Szabadság Szálloda 406 szobával, a legmodernebb kényelmi szolgáltatásokkal. Minden szobában volt telefon, kétszázötvenhez fürdőszoba is tartozott, saját mosodával, fodrászattal, kozmetikával, ajándéküzlettel rendelkezett. Az üzemeltetés sikerét mi sem jellemzi jobban, hogy már az első évben mintegy 50 millió forint nyereséget termelt a ház – hangsúlyozza Krausz György.

A Szabadság felett a hetvenes éves végére eljárt az idő, 1983-ban ismét bezárták, majd bekerülve az osztrák hitelprogramba nemcsak egy kategóriaváltást eredményező tatarozáson esett át, hanem új szárnnyal is bővült: 1985-től immár négycsillagos szállodaként Grand Hotel Hungariaként állt újra a vendégek szolgálatára, kivétel nélkül légkondicionált szobákkal.

Napjainkban, a 499 szobában főleg külföldi turistacsoportokat fogadnak, elsősorban a mediterrán országokból, de konferenciahotelként is jelentős tényező a ház, amely 1991-től a Best Western szállodalánc elismert tagja.

 

Vendéglátásban erősek

A nyolcvanas évek második felében a Hungaria a budapestieknek is kedvelt találkozóhelye volt: a Főnix bár éjszakai műsorára tódultak az emberek, Fiáker éttermébe csak előfoglalással lehetett asztal kapni, a Margaréta cukrászda fagylaltjáért pedig folyamatosan kígyózott a sor.

A gasztronómia ma is a ház egyik erőssége, olyannyira, hogy itt működik a Danubius-lánc központi cukrászata Rezneki Zoltán irányításával, aki még cukrászinasként kezdett a Hungariában.

 

Legendák a falak között

A magyar idegenforgalom egyik erős bástyájaként az évtizedek alatt számos legendás szakember került ki innen. Emblematikus figura volt a Szabadság Szálló első, tavaly elhunyt igazgatója, Klamár Menyhért, Duli László pedig 1967-től egészen 1996-ig irányította a hotel működését. Őket olyan nevek követték az igazgatói székben, mint Lakatos Árpád, Reich Jenő, Méhesfalvi Csaba, Gyurasza János. Innen indult Betegh Sándor, a Danubius Zrt. későbbi vezérigazgatója és Wolf Péter, a Forum, majd az InterContinental szálloda igazgatója. Lusztig Tamás, Bara Zoltán és Tóthfalussy Tivadar konyhafőnökként tették le névjegyüket.

Már-már sorsszerű a mostani szállodaigazgató személyes kötődése. Ő is e falak között kezdte a szállodás szakmát, s mint mondja, valószínűleg itt is fogja befejezni: 1971–72-ben szállodaportás-tanulóként dolgozott a házban, ahová 2008-ban szállodaigazgatóként tért vissza. „Éppen a válság begyűrűzésekor érkeztem – emlékszik vissza –, így egy-két fájdalmas döntéssel kellett kezdenem, de a kitartás, a befektetett energia, a szakma szeretete és az eltökéltség átsegített a keserves éveken, s 2011 óta ismét felszálló ágban van a Hungaria. Bevételeink dinamikusan növekednek, éves szinten 60 százalékos foglaltság mellett, s optimistán tekintek a következő 50 év elé is, amit vélhetően már nem tudok teljes egészében vállalni – csillogtatta meg szarkasztikus humorát Krausz György.