Top 10 fiatal: Takács Márton

Szerző: Németh Andrea

Forrás: turizmus.com

 2019. augusztus 08. 15:44

A türelem és a sikerbe vetett töretlen hit meghozza gyümölcsét – vallja Takács Márton (29), a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. igazgatója.

Debrecenben nőtt fel, angol–német nyelvtagozatos gimnáziumba járt. Első találkozása a vendéglátással a McDonald'sban történt, 15 évesen – 15 évvel ezelőtt. Abban a munkában is megtalálta a kihívást és a szépséget, s már akkor érezte, ezzel valami komolyabb is belépett az életébe. Nyílt, közvetlen személyiség, a vendégekkel és a kollégákkal is gyorsan megtalálta a hangot.

Takács Márton

Fotó: turizmus.com

Mindig inspirálta az utazás, bár akkoriban erre csak kevés lehetősége nyílt. A szálloda szónak már a hallatára is különös érzés fogta el, így a turizmus-vendéglátás szakot választotta a Budapesti Gazdasági Egyetemen.

A kezdetektől ambiciózus volt, azonnal bekopogott az egyetemi karrierirodába munkát keresni. Így került a 2009-es nemzetközi SKAL turizmus-világkongresszusra, ahol a szervezőknek segített. Itt meghatározó embereket ismert meg. Ilyen volt Páldi Y. György is, aki a kongresszus után a Madách téren akkor nyíló négycsillagos Regency Budapest Hotel nyitócsapatába hívta dolgozni. Minden pozícióban kipróbálhatta magát a recepciótól az F&B-n át a menedzsmentig, még nappali tagozatos tanulmányai mellett.

Innen a nemzetközi BDO hotel- és ingatlanüzletága következett, ahol már kezdő tanácsadóként magyar és nemzetközi projekt munkákban vett részt. Magyarország mellett Grúziában, Oroszországban, Romániában, Horvátországban is számos, nemzetközi szállodaláncokkal fémjelzett projekteknél dolgozott. A sok tapasztalat és az évek munkája „összeért", 2018 januárjától igazgatói beosztásban, jelenleg 12 ember munkáját irányítja. A BDO az eltelt évek során Hegedűs Attila és Németh Richárd partnerek ügyvezetése mellett fokozatosan piacvezetővé vált Magyarországon.

Magánéletében is extrovertált típus. Fontosak számára az emberi kapcsolatok, sok időt tölt barátaival. Hobbija a zene és a gitározás, legújabban pedig a futás. Józanul gondolkodik. Úgy látja, természetes, hogy vannak az életben megtorpanások és nehezebb időszakok. Ez is a fejlődés része.

Az év 50 legbefolyásosabb személye a magyar turizmusban & top 10 fiatal

A cikket eredetileg a magyar turizmus 50 legbefolyásosabb személyét felsorakoztató, 2019. februárban 6. alkalommal megjelent kiadványunkban közöltük, amelynek újdonságaként bemutattuk a top 10 – technikailag, szavazategyenlőség miatt 12 – legígéretesebb fiatal szakembert is, akik a szakma kiválóságai voltak 2018-ban.

turizmus TOP 50 kiadványa megrendelhető ITT.

Kapcsolódó cikkek

Top 10 fiatal: Szó Árpád

2019. augusztus 06.