Alkoholt találtak egy indiai pilóta vérében leszállás után

Forrás: MTI

 2016. augusztus 11. 17:30

A leszállást követő alkoholteszten megbukott az Air India indiai légitársaság egyik nemzetközi járatának pilótája, akit a vizsgálat idejére felfüggesztettek állásából - írta csütörtökön a Gulf Times című angol nyelvű katari lap.

Az Air India pilótáinak véralkoholszintjét felszállás előtt és után is mérik.

Az alkoholteszten megbukott pilóta szerda kora reggel érkezett meg a dél-indiai Kozsikkodúba az egyesült arab emírségekbeli Sardzsából - mondta a légitársaság szóvivője. Hozzátette, hogy súlyos kihágás történt. Az utasok épsége a legfontosabb szempont - hangsúlyozta.

Az indiai polgári repülési főigazgatóság szabályainak értelmében az alkoholteszten első alkalommal megbukott pilótákat három hónapra, második alkalommal három évre függesztik fel, míg harmadszorra már bevonják a repülési engedélyüket is.

A repülésügyi hatóságok adatai szerint nem ez volt az első alkalom, hogy ittasan vezetett utasszállító repülőgépet indiai pilóta. 2015-ben 43 pilóta bukott meg a felszállás előtti alkoholteszteken, míg 2014-ben 26.