Megépült az összes tervezett Ipoly-híd Szlovákia és Magyaroszág között

Forrás: MTI

 2024. január 12. 14:02

Magyarország a jövőben is elkötelezett amellett, hogy minél több határátkelési pontot létesítsen Szlovákiával - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a magyarországi Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között 2,9 milliárd forintból épült új Ipoly-híd projektzáró eseményén.

Magyarországnak Szlovákiával a leghosszabb, 654 kilométeres a közös határszakasza, amelyen 2010-ben mindössze 22 helyen lehetett átkelni. Azonban 2014-ben Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnökök aláírtak egy megállapodást a határátkelési lehetőségek számának növeléséről.

Ennek köszönhetően a Szent Borbála-híd már a negyvenedik határátkelési pont a két ország határán, tizennégy év alatt tizennyolc új határátkelési pontot sikerült átadni, és a 2014-ben tervezett összes Ipoly-hidat megépítették.

Elkészült a Szent Borbála-híd az Ipoly mentén

Fotó: MTI/Komka Péter

 

A Szent Borbála-híd történetéről szólva a külügyminiszter megjegyezte: még a XV. században Hunyadi János rendelt el hídépítést az Ipoly folyón, a két települést összekötő híd azonban a második világháborúban megsemmisült. Így Drégelypalánkról ahhoz, hogy a túlparti Ipolyhídvégre eljussanak, az embereknek húsz kilométert kellett kerülni a parassapusztai határátkelőhely felé, amely 20-25 percet vett igénybe.

A 2,9 milliárd forintból megépült, 48,5 méteres szabadnyílású Szent Borbála-hídhoz Magyarországon egy kilométer, Szlovákiában 400 méter utat kellett építeni – ismertette a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter kitért arra is: jelenleg az Ipoly áradása nem teszi lehetővé a híd megközelítését közúton - hasonlóan ahhoz a helyzethez, mint amikor a Duna áradása miatt a fővárosi alsó rakpartokat le kellett zárni - de azt kívánta, hogy az árhullám levonultát követően minél többen használják az új Ipoly-hidat.