Növekvő utasszám Izraelbe

Forrás: turizmus.com

 2014. augusztus 07. 14:28

Az El Al adataiban nem látszik az utazási kedv csökkenése, a gázai konfliktus kirobbanása óta is folyamatosan érkeznek foglalások – mondta Váradi János, a légitársaság budapesti képviselet-vezetője.

Az El Al 25 éve, a két ország közti diplomáciai kapcsolatok felvételekor indította el Tel-Aviv–Budapest járatát, most már – március 30-tól az UP by El Al üzemeltetésében – a nyári szezonban a shabbat kivételével napi két járat közlekedik, télen heti nyolc szállítja az utasokat. Tavaly összesen 14 570 honfitársunk utazott Izraelbe, míg az El Al-gépek 74 183 utast számláltak, köztük 11 005 magyart.

Az idei nyáron a load factor 90 százalékos, és már most úgy tűnik, hogy az útvonalon az utasok száma meghaladja a tavalyi forgalmat: július végéig az El Al-lal 65 ezren utaztak, ebből 9 ezer magyar volt, a teljes utasszám 52, a magyar kiutazók száma 39 százalékkal emelkedett.

 

A magyarok azonban, úgy tűnik, a gázai konfliktus ellenére sem tesznek le utazási terveikről: július 8. óta a helyfoglalások száma 520-szal, vagyis három százalékkal emelkedett.

Az izraeli turizmus szempontjából egyébként nem a nyár, hanem az ősz a főszezon, a nyári szezonban sokkal inkább az izraeliek jönnek Budapestre. A piacról mutatkozó 52 százalékos növekedés pedig kimagaslóan jó eredmény – mutatott rá Váradi János.