Jövő héttől csak negatív teszttel lehet beutazni Angliába és Skóciába

Forrás: MTI/turizmus.com

 2021. január 08. 10:33

A jövő héttől csak azok utazhatnak be külföldről Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt és a teszt eredménye negatív – közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.

A tájékoztatás szerint az intézkedés – a 11 évesnél fiatalabb gyerekek, valamint az árufuvarozásban dolgozók és a közlekedési vállalatok járműveinek személyzete kivételével – mindenkire vonatkozik, így azokra is, akik a brit kormány által az angliai karanténkötelezettség alól mentesített országokból érkeznek.

Azokat, akik az e kötelezettség alól nem mentesített országokból – köztük Magyarországról – utaznak Angliába, a negatív koronavírus-szűrési lelet sem menti fel a kötelező tíznapos angliai karantén alól.

A brit közlekedési minisztérium pénteki tájékoztatása szerint az Angliába repülőgéppel, hajóval vagy vonattal utazóknak indulásuk előtt kell elvégeztetniük a koronavírus-szűrést, és 72 óránál nem régebbi negatív leletet kell felmutatniuk az őket szállító közlekedési vállalatoknak.

A közlekedési cégek szükség esetén megtiltják a beszállást – fogalmaz a tárca közleménye.

Skócia hasonló intézkedést jelentett be. A beutazókra kirótt tesztkötelezettség bevezetésének pontos dátumát egyelőre sem Anglia, sem Skócia esetében nem közölték.

Ebben a cikkben összegyűjtöttük, hogy januárban mely légitársaságok indítanak járatokat Magyarország és Nagy-Britannia között.

Jövő héttől 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet kérnek a beutazóktól

Fotó: 123rf.com

Az intézkedés célja a külföldön feltűnt új koronavírus-variánsok behurcolásának megakadályozása.

A tájékoztatás szerint a brit határőrizeti hatóságok is ellenőrzik, hogy a beutazóknak van-e negatív koronavírus-leletük, és a szabálysértőkre 500 font (198 ezer forint) helyszíni bírság róható ki.
A brit kormány az eddigi 100 fontról ugyancsak 500 fontra emelte fel a bírság összegét arra az esetre, ha a beutazók indulásuk előtt nem töltik ki az angliai tartózkodási helyszínüket rögzítő online űrlapot (Passenger Locator Form).
Az utasok ezen az űrlapon jelentik be a brit hatóságoknak, hogy érkezésük után hol töltik az elkülönítés idejét és ott milyen módon lehet felvenni velük a kapcsolatot.

A brit közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint továbbra is van lehetőség arra, hogy a karanténkötelezettség alól nem mentesített országokból Angliába utazók lerövidítsék a kötelező 10 napos karanténidőszakot, ha az indulásuk utáni ötödik napon újabb koronavírus-szűrést végeztetnek, és ennek eredménye is negatív.

Ezt a lehetőséget decemberben vezette be a brit kormány, de ilyen célból csak fizetős magánszolgáltatóknál lehet tesztet végeztetni, a brit állami egészségügyi hálózat (NHS) intézményeiben nem.

További hasznos információkat Magyarország és az Egyesült Királyság közötti utazásról itt talál.