Gastro Card és Gyenesi Íz-lelő

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 26. 15:19

Gyenesdiáson, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában a helyi turisztikai egyesület partner vendéglátó egységeinek kezdeményezésére és példaértékű összefogásukkal a nyár elején új akció indult.

A vendégszámnövelés, és a szorosabb tagi együttműködés érdekében, kedvezményes étkezési lehetőséget ajánlanak az egyesület tagjainak és a tagoknál megszálló vendégek számára.

A kezdeményezés nagyon népszerű volt, mind a vendégek, mind pedig az akcióban résztvevők megelégedésére. A vendégek több száz Gastro Cardot vettek igénybe, amivel sikerült a településen tartani és azon belül is az akcióban részt vevő partnerekhez irányítani a vendégeket.

 

Szintén a vendéglátó egységek összefogásával rendezték meg az elmúlt szombaton immáron 5. alkalommal a Gyenesi Íz-lelő gasztrotúrát, melynek során megduplázták az eddigi legnagyobb, tavaly őszi létszámot!

A vendégek a megvásárolt részvételi jeggyel az egyesület partneréttermei közül kettőben fogyaszthatták el a kifejezetten erre a napra összeállított speciális menüt, és a hozzájuk ajánlott finom italokat, valamint este részt vehettek A Darnay. Pince, rendezvénypajta és piknikkertben a zenés-borozós záróprogramon. A helyszínek között öko-dottó (lovaskocsi) szállította ezúttal is a vendégeket.

Tapasztalatok összegzését követően, az akciókat finomítva tervezik a folytatást.

 

 

Kapcsolódó cikkek