Helló, Nagyszombat!

Szerző: Szerdahelyi Krisztina

Forrás: turizmus.com

 2019. április 24. 16:39

Középkorban gyökerező történelem, pezsgő kulturális élet, szakrális látnivalók, remek kávéházak és világszínvonalú borászatok – mindezt megtaláljuk a Pozsonytól alig 60 kilométerre fekvő Nagyszombati Régióban.
Nagyszombat az év minden szakában kínál olyan látnivalókat és programokat, amelyekért érdemes a városba és környékére utazni – derült ki a Szlovák Turisztikai Képviselet és a Nagyszombati Régió közös rendezvényén a budapesti Szlovák Intézetben. Soňa Jelínková, a Szlovák Turisztikai Képviselet magyarországi vezetője bevezetőjében elmondta, hogy Szlovákia 2005-ben vezette be a TDM-ek rendszerét, jelenleg 35 regionális és 5 megyei szintű TDM iroda működik az országban. Legfőbb feladatuk, hogy tagjaik, azaz a helyi turisztikai szereplők anyagi és szellemi közreműködésével bemutassák és fejlesszék a térségek idegenforgalmi értékeit. Mivel a törvényi rendelkezés szerint a TDM-ek által előteremtett minden 1 euró mellé a szlovák állam 90 centet hozzátesz, az egyes régiókban igen komoly összegek állnak rendelkezésre turisztikai célú marketingre és fejlesztésekre. A Magas-Tátra például 2 millió, Pozsony 1,6 millió euróval gazdálkodhatott az elmúlt időszakban, s ezeket a forrásokat a régiók nagyon hatékonyan használják fel – tette hozzá Soňa Jelínková.

Az április 24-i prezentáción balról jobbra Michaela Potočárová (Trnava Tourism), Lenka Sprochova (Szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium Turisztikai Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Igazgatósága), Soňa Jelinková (Szlovák Turisztikai Képviselet)

Fotó: turizmus.com

A Nagyszombati TDM 2012-ben jött létre, s az eltelt hét évben a régió idegenforgalmi szempontból jelentős utat járt be – mondta el Michaela Potočárová, a Nagyszombati Régió TDM igazgatója, hozzátéve, hogy határ menti régióként a külföldi marketingre, a többnyelvű (köztük magyar) információs anyagokra és a vonzó nagy rendezvényekre is komoly figyelmet fordítanak. Nagyszombat már a középkorban is kereskedelmi csomópont volt, szabad királyi városként, az 1635-ben alapított első magyar egyetem (az ELTE jogelődje) helyszíneként és a török dúlását követően egy ideig a magyar királyság fő egyházi központjaként máig fontos része a magyar történelemnek. Egyházi és világi épületei, az egyetem komplexuma, a városi torony és az erőd, valamint az egykori ortodox zsinagóga, amely 2010-ben elnyerte a „Szlovákia legszebben felújított szakrális épülete” díjat, mind erről a jelentős szerepről tanúskodnak.

A nagyszombati turisztikai információs irodának is otthont adó belvárosi óratorony

Fotó: Trnava Tourism

Nagyszombat bővelkedik vallási műemlékekben, ezért kapta a „Kis Róma” elnevezést. A város legnagyobb rendezvényei is főként a történelmi és szakrális hagyományokhoz kapcsolódnak, az év során többek között komolyzenei rendezvények, orgonanapok, gospel fesztivál, rózsaünnepség, folklórfesztivál, jazzfesztivál, hagyományokat felelevenítő vásár és gasztronómiai eseménynek várják a látogatókat. Nagyszombat ugyanakkor modern, kreatív és környezetbarát hely is rengeteg aktív fiatallal, akik pezsgő közösségi és kulturális élete miatt „Nagy Kávéháznak” hívják a várost.
A térség turisztikai vonzerejéhez tartozik a borkultúra is: a Nagyszombati Régió a várost övező településekkel a Kis-Kárpátok borvidék része, a 13. századtól írásos emlékek tanúskodnak a szőlő- és borkultúra meghatározó szerepéről. Az utóbbi évtizedekben a hagyományok itt is újjáéledtek, és ma már világszínvonalú borászatok készítik a régió fehér- és vörösborait. A Szlovák Intézetben rendezett nagyszombati bemutatkozón a Terra Parna és a Karpatska Perla pincészetek tételeit kóstolhatták meg a résztvevők.

Kapcsolódó cikkek