TDM projektzáró Mórahalmon

 2013. augusztus 20. 14:17

Sikeresen zárult a MÓRA-TOURIST Nonprofit Kft. által megvalósított projekt, mely keretében több mint 58 millió forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket az elmúlt két évben.

A MÓRA-TOURIST Nonprofit Kft., mint helyi TDM szervezet augusztus 22-én tartja projektzáró rendezvényét. A szervezet megalakulása óta Mórahalom turizmusa új lendületet kapott és az elnyert támogatásnak köszönhetően számos kézzel fogható projektelemet valósítottak meg.

Sikeresen zárult a MÓRA-TOURIST Nonprofit Kft. által megvalósított projekt, mely keretében több mint 58 millió forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket az elmúlt két évben. A projekt fő célja a térség turizmusának fenntartható fejlesztése, és versenyképességének növelése volt, ami főként a fejlesztések összehangolásával, a marketing tevékenység koncentrálásával, a helyi szolgáltatók összefogásával és a vendégek széleskörű tájékoztatásával érhető el.

 

Tavaly július óta a cég munkatársai új irodában dolgoznak és itt fogadják a városba érkező, információra „éhező" turistákat is, hiszen az épület Tourinform Irodaként is működik. Az új iroda funkciója elsősorban a helyi és környékbeli turisztikai szolgáltatókkal való ügyfélkapcsolatok kiszolgálása, valamint a turisztikai munkatársak számára szükséges irodai infrastruktúra biztosítása, de frekventáltsága miatt számos érdeklődő, látogató tér be a turisztikai információs központba.

A projekt keretében számos új projektelem valósult meg, amelyek a Mórahalomra érkező turisták tájékozódását szolgálják. A helyi turisztikai attrakciók bemutatására 40 ezer tematikus kiadvány készült, megjelent 20 sajtóhirdetés, 3 nagyméretű tájékoztató táblát helyeztek ki, valamint érintőképernyős információs terminálok kerültek telepítésre a város két frekventált pontján.

A TDM szervezet eddig öt féle programcsomag ajánlatot állított össze annak érdekében, hogy az ideérkező turisták számára komplex szabadidő eltöltési lehetőséget kínáljanak. Természetesen szinte valamennyi csomag része egy egész napos fürdőbelépő a négy csillagos Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe. Az „Édes élet csomag" kifejezetten pároknak szól, a „Hagyomány és wellness csomag" pedig családoknak, míg a „Hungarikum csomagot" csoportoknak ajánlják.

A kalandvágyókat egyértelműen a Nagyszéksós-tavi segway túrával célozzák meg. A „Nagyszéksós-tavi túra, avagy a bivalyok világa" nevet viselő programcsomag keretében az egykori kisvasút leaszfaltozott útvonalán juthatunk el egészen a Nagyszéksós tavi bivalygulyához, ahol bepillantunk a bivalyok életébe, valamint a tó rendkívül gazdag növény és állatvilágába.

A dinamikus városfejlesztés időszerűvé tette azt is, hogy Mórahalom teljes arculata megújításra kerüljön, így a turisztikai szolgáltatások egységes arculatának kialakítása kiemelten fontos feladat volt. Az elkészült arculatterv Mórahalom, mint turisztikai desztináció megjelenítésének megalapozásául szolgál. A város jelképei mellett meghatározásra kerültek a főbb turisztikai design elemek is, többek között az új turisztikai logó, hirdetési sablonok, valamint egyéb kommunikációs arculati elemek, melyeket azóta is sikerrel használnak fel a desztináció marketing tevékenysége során. A TDM szervezet a projekt megvalósítása során tucatnyi turisztikai kiállításon és vásáron vett részt, ahol szintén a projekt keretében elkészített új kiállítói standdal jelenhettek meg.

A pályázatnak köszönhetően elkészült TDM szervezet desztinációfejlesztési stratégiája, valamint hálózatfejlesztési és partnerségi cselekvési programja, de szakmai képzést is indítottak a TDM szervezet tagjai számára.

A MÓRA-TOURIST Nonprofit Kft. 2009-ben jött létre, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya 2011-ben szakmai regisztráció keretében helyi turisztikai desztináció menedzsment szervezetként regisztrálta.

A már hivatalosan is TDM szervezetként működő Kft. 49 567 046 forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el a Dél-Alföldi Operatív Program keretében.

rendelkező fürdőhelyek, a Balaton, valamint a nagyobb tavak elérhetősége is befolyásolja. A leglátogatottabb települések élén Budapest mellett Hévíz és Hajdúszoboszló szerepel.

Magyarország nemzetközi összehasonlításban is igen jelentős termálvízkészlettel és kedvező geotermikus adottságokkal rendelkezik: Japán, Izland, Olaszország és Franciaország után a világ ötödik legjelentősebb országának számít. A magyar vizek előnye, hogy ásványianyag-tartalmuk és hőmérsékletük egyaránt magas. Az ország területének négyötöde alatt 30 Celsius-foknál magasabb hőfokú víz található, amely mintegy 1300 termálforrást táplál, s ezek háromnegyede az Alföldön fordul elő. Magyarországon a 30 fok feletti hőmérsékletű vizeket nevezik termálvíznek. A hévíz 35 foknál magasabb hőmérsékletű rétegvíz, sok ásványi anyaggal és kémiai elemmel. A gyógyvíz hőmérsékleti értéktől függetlenül minden olyan természetes rétegvíz, amelyben a gyógyhatású elem eléri az elfogadott határértéket, és azt gyógyvízzé minősítik. Az ásványvíz pedig olyan rétegvíz, mely oldott állapotban sok ásványi anyagot és kémiai elemet is tartalmaz.