Alacsonyabb szálláshelyi áfa több bevételt hozna

Forrás: turizmus.com

 2014. november 13. 21:29

Amennyiben, európai mintára, jelentősen csökkentenék a magyarországi szálláshelyi áfát, akkor, többletbevételhez jutna a gazdaság, helyreállna a szállodák jövedelmezősége, s még új munkahelyek is keletkeznének - vonja le a következtetést az MSZÉSZ megrendelésére készült Századvég tanulmány.

Velős és lendületes előadásban, közérthető képlet formájában vázolta fel a szállodaipar helyzetét és mutatta be a Századvéggel közös áfatanulmány konklúzióit Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója az MSZÉSZ debreceni közgyűlésén.

Előadásában a számok pontosan és látványosan mutatták a 2000 óta romló gazdálkodási környezetet: 42 ezerről 52 ezerre nőtt az elérhető szállodai szobák száma (főként 4 és 5 csillagos kategóriában volt látványos a növekedés), a bruttó szállásdíj-bevétel 72 milliárdról 149 milliárdra emelkedett, viszont a REVPAR 23 ezerről 21 ezer forintra csökkent. A kapacitáskihasználtság épp csak elérte mostanra a 2000-es szintet, az átlagos üzemi eredmény pedig 34 százalékról 14 százalékra csökkent. Ez pedig az ágazat fenntarthatóságát veszélyezteti már.

A tanulmány kiemeli: a turizmus speciális ágazat, bevételeinek kétharmada külföldiektől származik, tehát belföldön realizált exportnak kell tekinteni. Ezért indokolatlan a belföldi fogyasztás szabályozására kitalált magas fogyasztási jellegű adó. A szálláshelyek magas áfája gyakorlatilag export büntetővámként működik.

A tanulmány konkrét javaslatot is megfogalmaz, és elemzi egy hipotetikus áfacsökkentés nemzetgazdasági hatásait. Ha a szállodai áfa az 5 százalékos kedvezményes kulcsba tartozna, a költségvetés 12,8 milliárd forinttól esne el, ami első hallásra soknak hangzik. Viszont ezzel párhuzamosan a Századvég javaslatot tesz egy 6 százalékos szállodaipari ágazati különadó kivetésére is, amely közel 11 milliárd forintnak felelne meg. A javaslat értelmében a különadó mértékével megnövelnék Magyarország nemzetközi turizmusmarketing kiadásait. A nemzetközi turizmusmarketing kiadások 100 forintnyi növelésével a szállodaipar szállásdíj bevételei 70 forinttal növekednének. Közben, a tanulmányból az is kiolvasható, hogy minden külföldi turista 100 forintnyi szállásdíj kiadás mellett további 370 forintot költ el az országban. Tehát, 100 Ft marketing kiadás 329 Ft egyéb turisztikai költést indukálna.

Nemzetgazdasági szinten 36 milliárd Ft-tal növekednének a devizabevételek, 7 milliárd Ft többlete keletkezne a költségvetésnek, és beruházási, foglalkoztatási és bérnövelési hatása is lenne, tehát a GDP-t is növelné.

Az intézkedés tehát összességében háromszoros nyerő helyzetet teremtene: a  költségvetés, a szállodaipar és a társadalom is jól járna.

Niklai Ákos, az MSZÉSZ elnöke a közgyűlésen elmondta: az anyag érvrendszerével tárgyalásokat kezdeményeznek az NGM illetékes államtitkáraival.