Guller Zoltán: újabb támogatást ad a kormány a turizmusnak

Forrás: MTI

 2020. november 11. 11:27

A turizmust, ahogyan az első hullám idején, most sem hagyják cserben, újabb támogatást biztosít a kormány a szektornak. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az itt dolgozók megtarthassák munkahelyeiket” – jelentette ki az MTI-nek Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Hangoztatta, hogy a kormány a turisztikai ügynökséggel közösen már a járvány első szakaszában mindent megtett azért, hogy segítse a szektort. A tavaszi gazdaságvédelmi intézkedések között szerepelt például a járulékkedvezmény, a kedvezményes hitelprogram vagy a SZÉP-kártya kedvezményes adózása és megemelt keretösszege is.

A most bejelentett intézkedések között pedig a kormány a turizmusban-vendéglátásban és a szórakoztató, illetve szabadidős tevékenységet nyújtó vállalkozások számára adó- és járulékfizetési kedvezményekről döntött, továbbá a szálláshely-szolgáltatókat foglalásaik kieséséből származó költségeinek megtérítésével segíti.

Guller Zoltán a távirati irodának elmondta: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) regisztrált szálláshelyek számára az állam megtéríti a november 8-ig beérkezett, a zárás utáni 30 napra vonatkozó bevételkiesés 80 százalékát. Ennek feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra.

Az NTAK-adatok alapján novemberre 928 ezer vendégéjszakát rögzítettek, ami közel nettó 15 milliárd forint értékű támogatást jelent több mint 11 ezer szolgáltató részére – mutatott rá.

Az új rendelet a szabadidős és szórakoztató tevékenységet végző szolgáltatók számára is kedvezményt biztosít

Fotó: 123rf.com

Kedd éjféltől az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendég csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodhat az étteremben. A házhoz szállítás adminisztratív terheit a kormány csökkenti, és a taxisok is bevonhatóak e feladat ellátásába.

A kormány ennek a szektornak is segítséget nyújt, az éttermeknek nem kell járulékot fizetniük a dolgozóik után a következő 30 napra azzal a feltétellel, hogy munkavállalóikat nem bocsátják el és megkapják a fizetésüket.

Az új rendelet a szabadidős és szórakoztató tevékenységet végző szolgáltatók számára is kedvezményt biztosít, akiknek a dolgozóik után erre a 30 napra szintén nem kell járulékot fizetni  – hangsúlyozta a vezérigazgató. Hozzátette: ebbe a csoportba tartoznak mások mellett a mozik, színházak, múzeumok, állatkertek, sportlétesítmények, edzőtermek, konferenciák és bemutatók, a szórakoztatóiparban dolgozók. Az üzemi étkezdék továbbra is nyitva tarthatnak.

A szóban forgó rendelet szerdától hatályba is lépett, és az ezt követő 30 napra nyújt jelentős segítséget a vállalkozások számára.

Nehéz időket élünk, a járvány köztünk van, és az emberéletnél nincs fontosabb – szögezte le a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a fellélegzést nyújtó vakcina „már látótávolságon belül van”.