A „recepcióról” a HOTREC közgyűlésén

Forrás: turizmus.com

 2017. október 30. 09:29

A 75. közgyűlésen, Antwerpenben 26 európai országból 85 küldött tárgyalt többek között a szakmunkásképzésről és az akadálymentesítésről.

A közgyűlés vezető témájaként szociális kérdéseket tárgyaltak, különösen fontosnak tartották a munka–magánélet egyensúlyának megteremtését, az ágazati specialitások figyelembevételével.

A szakképzett munkaerő hiánya minden tagországban probléma, ezért is kapott nagy figyelmet, amikor, több országból is bemutatták a szakmunkásképzés nemzeti sajátosságait. A legnagyobb érdeklődést a svájciak újdonsága keltette fel. Svájcban 16 éves kortól indul a szakmunkásképzés. Az érdeklődés csökkenésére válaszként, az eddigi 4 képzési terület (konyha, étterem, adminisztráció, szálloda) mellett beindítottak egy ötödiket is, „recepció” név alatt. Utóbbiban az alapismeretek elsajátítása mellett szállodai- és éttermi kommunikációra, a vendégkapcsolatok fejlesztésére fókuszálnak.

Nagy figyelmet kapott az akadálymentesítés kérdése is, különös tekintettel arra, hogy az Európai Parlament legújabb javaslatai irreális követelményeket fogalmaznak meg, például legalább két akadálymentesített szoba kiépítését, akár a 21 szobás kis hotelekben. Az ágazat ugyan jelentős sikereket ért el ezen a téren, mégis gond, hogy a szektor vállalkozói – jellemzően mikro vállalkozások és kkv-ék – nem képesek maguk finanszírozni az akadálymentesítés költségeit, különösen a régi, gyakran műemlék épületekben. Ezért a HOTREC egy Apptouryou oktatási projekttel segíti a vállalkozásokat az akadálymentesítés bevezetésében. A HOTREC egyébként azt az álláspontot képviseli, hogy az akadálymentesítés szabályozása maradjon nemzeti hatáskörben.

Képünk illusztráció

Fotó: Rosedale

 

Immár szokásosan nagy teret szenteltek az árparitás kérdésének. Mint tudott, Németország, Franciaország, Ausztria, Olaszország, Belgium és Svájc már betiltotta az OTA-knak az árparitás követelését, s hasonló lépésre készül Dánia is. Ezen a téren elkélne az uniós szabályozás, ezért örvendetes, hogy az EU kiemelten foglalkozik a Digitális Egységes Piac szabályozásával és egy középtávú stratégiai kialakításával, amelyhez a HOTREC egy szakmai anyagot is benyújtott.

A közeli napokban a HOTREC újabb adatgyűjtést szervez a szállodákban, hogy jobban megismerhetőek legyenek az online foglalások európai trendjei.

A magánszállások is terítékre kerültek. A témában az EU több megbeszélést szervezett már, melyen a szállodák képviselőin túl fogyasztói csoportok, magánszállások, a HOTREC és a szakszervezetek is részt vettek. ialakítását, harmonizálását a közösségi gazdaságban. A HOTREC – a társadalmi párbeszéd terén együttműködő partnerével – az EFFAT szakszervezeti csoporttal közösen levelet ír az EU Bizottság elnökének Jean-Claude Junckernek, javasolva az ajánlások megosztását a tagállamokkal. Ehhez a témához kapcsolódó hír, hogy a HOTREC nemrég egy újabb közleményt adott ki a rövidtávú lakáskiadás szabályozatlanságából adódó problémákról, valamint a szabályozatlanságból is fakadó, a helyi lakosság számára időnként már elviselhetetlen túlzott turizmus nehézségeiről.

Kapcsolódó cikkek