TOP 50: Csordás Imre, akinek Hamburg a kedvenc városa

Forrás: turizmus.com

 2018. augusztus 28. 15:00

„Fiatalos gondolkodású, dinamikus szervezetet építünk, amelyben a pályakezdőink lendülete és vezetőink szakmai tapasztalata együttesen alkotja cégünk motorját” – mondja az Accent Hotels vezérigazgatója.

Csordás Imre

Fotó: Dombóvári Judit

Tavaly ünnepelte indulásának 10. évfordulóját az Accent Hotels, amely a munkavállalói létszám alapján Magyarország negyedik legnagyobb szállodalánca, szállodaüzemeltető cégként pedig az első. „Büszkék vagyunk rá, hogy ez idő alatt fontos pozíciót sikerült kiépítenünk a hazai szállodapiacon” – fogalmaz Csordás Imre.

Az Accent Hotels 20 hotelt üzemeltet, ebből 18 szállodát belföldön, tavaly pedig belépett az osztrák piacra is két egységgel. „Ezt tekinthetjük születésnapi ajándéknak” – folytatja a szakember. A külföldi nyitás komoly kihívást jelentett a cégnek a kétszezonos – két hónapos nyári, négy hónapos téli – fókusz és az eltérő szabályozási környezet miatt. A tapasztalataik azonban összességében kedvezőek, így elképzelhető, hogy idén folytatódik a külföldi terjeszkedés. A jövőben is Ausztriára fókuszálnak, de Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Szerbia és Románia is szóba jöhet.

A társaság továbbra sem tervezi, hogy tulajdont szerezne, ezentúl is menedzsmentszerződés keretében vagy bérlőként üzemelteti a szállodákat belföldön és külföldön egyaránt. A portfólió viszonylag állandó, egy-egy tulajdonosváltás kapcsán változhatnak a viszonyok.

Az Accent Hotels Budapesten négy szállodát üzemeltet, sikeresen: „Örülünk, hogy jól alakul a magyar turizmus, különösen Budapesten.” Minden mutató: a vendégszám, az átlagár és a forgalom is nőtt. Csupán a humánerőforrás területén merülnek fel problémák. Mind a létszámot, mind az újonnan jelentkezők előképzettségét illetően vannak kihívások. Komoly bérverseny alakult ki a gazdaságban, a kereskedelmi láncok magas fizetésekkel és pluszjuttatásokkal csábítják át a dolgozókat. Ausztriában sokkal rugalmasabb a munkaügyi szabályozás, az ágazat speciális igényeit jobban kiszolgálja.

Az Accent megoldása, hogy saját maga képzi a dolgozókat és foglalkozik velük. Jövőt, biztonságot, előrelépési lehetőséget mutat nekik, így igyekszik elérni, hogy lojálisak maradjanak. A vendéglátóáfa csökkentése révén keletkező pluszbevételeket bérnövelésre fordítja a főszezonban 800 főt foglalkoztató szállodacsoport.

 

 

A teljes cikket Az év 50 legbefolyásosabb személye a magyar turizmusban című kiadványban olvashatja.

 

A kiadványt ITT rendelheti meg >>

 

Csordás Imréről a nevére kattintva, az Arcok rovatunkban tudhat meg többet.