A világ első kézből

Szerző: Vajk Brigitta

Forrás: turizmus.com

 2018. szeptember 21. 10:00

Éppen egy éve, szeptember 21-én vágott bele az utaztatásba Magyarországon az ALDI kiskereskedelmi lánc, melynek útjait Európa legnagyobb direkt értékesítésű tour operatora, a kitzbüheli székhelyű Eurotours International szervezi.

Az egy év elteltével az ALDI Utazás szakemberei úgy gondolják, jókor nyitottak a magyar piacon ­– évek óta sikerrel értékesítenek utakat a környező régiókban, Bécsben, Münchenben, Prágában, Krakkóban, Veronában és Zürichben működnek fiókirodáik –, és bár az éves számok elemzése csak most következik, összességében úgy látják, van ok az első évforduló hangos ünneplésére.

Bécsi és kitzbüheli központjukba – ahonnan a magyar utakat is értékesítik – szeptember 12–14. között sajtóutat szerveztek, bemutatták a cég működését, és egy a magyarok körében is népszerű városban, Salzburgban is megvendégelték a csoportot.

A kitzbüheli központi tetőteraszán a sajtóút résztvevői és vendéglátóik

 

Évszázados értékek

Az Eurotours International Ausztria legnagyobb utazási cége, a több mint 100 éves Verkehrsbüro Group egyik brandje. A mintegy 3000 munkatársat foglalkoztató megacég piacvezető nemcsak a szabadidős és az üzleti turizmusban, hanem az osztrák szállodaiparban is. Éves forgalma 2017-ben meghaladta a 950 millió eurót, adózás előtti eredménye évi 20 millió euró – mutatta be a patinás céget a bécsi bázison Helga Freund, az Eurotours International vezérigazgatója. A cég brandjei közé tartoznak még olyan márkás nevek is, mint a Ruefa és a Jumbo Touristik, az Austria Trend Hotels, valamint a rendezvények specialistája, a Palais Events. Az üzleti turizmus területén pedig a Verkehrsbüro Business Travel, az AX Travel Management és Austropa Interconvention tevékenykedik a Verkehrsbüro Group égisze alatt. Az Austria Trend Hotels egyébként az ország legnagyobb szállodalánca, Bécsben piacvezető, 2011 óta az olcsóbb árfekvésű dizájnhoteleiről ismert német Motel One lánccal alkot vegyesvállalatot. A lánc házainak 49%-a Ausztriában található.

A kitzbüheli drótkötélpálya Ausztria első ilyen létesítménye

 

Egy hajóban evezünk

A nyolc brandből az 1980-ban alakult Eurotours International hozza a Verkehrsbüro Group éves forgalmának több mint negyedét, 275 millió eurót (2017-es adat). Évi 1,3 millióan utaznak velük – ebből 550 ezren az ALDI osztrák változatával, a Hofer Reisen Ausztriával –, 88 országban vannak partnereik, 2500 szállodával és mintegy 4000 egyéb szolgáltatóval (síbérletek forgalmazói, városlátogatások gazdái stb.) állnak kapcsolatban.

A kitzbüheli központi irodában – amelynek hatalmas hajóra emlékeztető ultramodern épülete lenyűgöző és egyben tökéletes kontrasztja a körülötte elterülő alpesi tájnak – Thomas Zanolin értékesítési vezető kalauzolta végig az újságírókat. Az irodaház 350 alkalmazott irigylésre méltó munkahelye, káprázatos panorámával, kényelmes belsőépítészeti megoldásokkal, és olyan családbarát koncepciókkal, mint a helyi óvoda vagy a tornaterem. A munkatársak összesen 15 féle nyelven beszélnek anyanyelvi szinten, lefedve ezzel szinte az egész világot.

Salzburg népszerű desztináció a magyar utazók körében is

 

Jobban-okosabban filozófia

Az ALDI kiskereskedelmi lánc éppen 10 éve van Magyarországon, ez idő alatt filozófiájuk – az adott kategóriában a legmagasabb minőségben, folyamatosan a legalacsonyabb áron kínálni a terméket – sok vásárlót nyert meg magának. ALDI Utazás elindításakor kampányukkal a meglepetés erejével akartak hatni, és olyan megoldást kerestek, amiről nagyon gyorsan és nagyon sokan beszélnek, és már az elején csak az ALDI-hoz kötik – fogalmazott előadásában Kurunczi Anita marketing- és kommunikációs igazgató, aki nagyon büszke arra, hogy nyitó reklámspotjukra – melyet szó szerint bevittek a boltba, ahol a vásárlók hol egy tiroli jódlisba, hol egy spanyol torreádorba, hol pedig egy angol királyi testőrbe botlottak – még az ALDI Svájc is lecsapott.

Filozófiájukat az utak eladásánál is tartják, a boltokban már megszokott, csak a lánc értékesítési rendszerében megvásárolható, saját márkás utazások körét az Eurotours kizárólag a hazai utazóknak állítja össze, kedvező áron. Az utak mellett világszerte több mint 55 000 hotel kínálatából lehet szállást foglalni, de akár repülőjegyet is vásárolhatunk az ALDI Utazásnál. Az utak heti rendszerességgel kerülnek fel mind a honlapra, mind pedig a vásárlói katalógusba. Andreas Hamorszky, az Euroturs ALDI Utazásért felelős részlegének vezetője felhívta a figyelmet néhány olyan speciális, csak az ALDI-ra jellemző értékesítési fogásra, amely komoly piaci rést tölt be itthon. Már önmagában az kuriózum, hogy – a más irodáknál megszokott nyári/téli katalógusok helyett – folyamatosan akciós termékekkel (utakkal) bombázzák a vásárlót, „viszonteladóként” pedig az egész ország területét lefedő 135 üzlet funkcionál. De ennél is továbbmennek: már-már a légi közlekedési fapados modell szerint működnek azzal, hogy 8-10 hónapra előre nagyon alacsony áron lehet náluk utat foglalni, az akciók gyorsan pörögnek, ezzel is hozzászoktatva a magyar utazót, hogy érdemesebb „early bird”-ben gondolkodni, mint „last minute”-ben. Az is a vevő komfortzónáját emeli, hogy 24 órás útlemondási garanciát adnak, amivel egyedülállóak a magyar piacon, valamint előre csak az utazás 20%-át kell befizetni (míg máshol általában 40-et).

Modern, könnyen áttekinthető weboldaluk is tükrözi filozófiájukat, hetente cserélődik a teljes első oldal, újabb és újabb akciók váltják egymást Vonyarcvashegytől Srí Lankáig. Az oldal keresőmotorja pedig hatalmas adatbázissal van összekötve, ahol szállást és repülőjegyet, sőt biztosítást is vásárolhatunk.

Kilátás Kitzbühelre a Hotel Austria Trend Schloss Lebenberg uszodájából

Fotók: turizmus.com

Sláger lett Ausztria

De hogyan is reagált a magyar vásárló az ALDI új saját termékére? Már az indulás első hetében voltak foglalásaik, mondták a szakemberek, a honlap látogatottsága a kezdetektől nagyon magas. Az elmúlt egy év alatt a foglalásokat az osztrák utak vezették (33%),  őket követte sorrendben Olaszország (25%), Horvátország (20%), Magyarország (13%), s a vásárlók 9%-a egyéb desztinációt választott.

Legnagyobb forgalmukat májusban érték el, amikor is jellemzően a júliusi és augusztusi utak keltek el, s általában a 3, 4 illetve a 7 napos utak fogytak.

Érdekes és az átlag magyar utazónak a nyugat-európaitól eltérő vásárlási szokását reprezentáló adat még, hogy a foglalások ötöde az utazás előtt alig egy hónappal történt, s a vásárlók mindössze 16%-a vett biztosítást útja mellé.

Egyéves születésnapjukat többek közt új reklámspottal, új szlogennel – Ünnepelj az ALDI Utazással bárhol a világon! – és olyan új desztinációkkal ünneplik, mint a Kanári-szigetek budapesti indulással, vagy Mauritius és Észak-Ciprus. Várhatóan népszerűek lesznek szülinapi 1+1 akciós útjaik, melyeknél a vevő útitársának költségeit ők fedezik.