Ismét díjazta legjobb partnereit a Budapest Airport

Forrás: turizmus.com

 2018. február 08. 21:30

A Budapest Airport hagyományos repülőtéri gálaünnepségének ismét az 1. Terminál épülete adott otthont.

A repülőtér üzemeltetője így kívánta elismerni azoknak a légitársasági, logisztikai és kereskedelmi partnereknek a teljesítményét, akik 2017-ben jelentős mértékben hozzájárultak a budapesti repülőtér 14,5 %-os forgalomnövekedéséhez, amelynek köszönhetően rekordszámú, 13,1 millió utas fordult meg a terminálokon.

A budapesti repülőtér fennállása óta még soha nem fordult meg annyi utas a repülőtéren, mint 2017-ben. Ezzel a magyar főváros repülőtere jelentős mértékben hozzájárult a hazai turizmus fejlődéséhez, a magyar idegenforgalom növekedéséhez és felzárkózott Európa legdinamikusabban fejlődő légikikötői közé.

 

Budapestről 2017-ben 44 különböző légitársaság 45 ország összesen 125 repülőterét tette elérhetővé az utasok számára. Jelentősen javultak a teherforgalom mutatói is a magyar piacon, hiszen csak tavaly több mint 127 000 tonna áru érkezett és indult Budapestről.

A légiforgalom mellett jelentős fejlesztéseket hajtott végre a repülőtér az utasoknak nyújtott kereskedelmi szolgáltatások területén is. Így például a repülőtér közel ezer férőhellyel bővítette tavaly a parkolóhelyek számát, ami mostanra eléri a 4 700-at.

2017 márciusától új hirdetési partner vette át a kültéri reklám portfoliót a jelentős nemzetközi tapasztalattal bíró IAAC (International Airport Advertising Corporation) személyében.

 

Számos repülőtéri kereskedelmi egység megújult (Heinemann Duty Free üzlet a 2B Terminálon, Leroy étterem a SkyCourtban, valamennyi Relay könyv és újságüzlet) és új partnerek is megjelentek a kínálatban (Twinset butik a 2A terminálon és a Camden Food étterme a SkyCourtban).

Az egyre növekvő utasforgalom igényei miatt jelenleg is zajlik egy jelentős bővítés és szolgáltatás fejlesztés a SkyCourt éttermi szintjén.

A mintegy 300 meghívott részvételével megrendezett csütörtök esti gálán Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója kijelentette: „A tavalyi évben elért fantasztikus eredményekben osztozunk repülőtéri partnereinkkel, akiknek szoros együttműködését és támogatását igen nagyra értékeljük. Mindezt közös erőfeszítéssel értük el. Ma este szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult a repülőtér kiemelkedő teljesítményéhez és lehetővé tette azt, hogy a budapesti változatlanul Európa legjobban fejlődő légikikötői közé tartozzon.”

 

A Budapest Airport összesen 14 különböző kategóriában adott át díjakat az utas- és teherszállító légitársaságok, a logisztikai cégek, a kereskedelmi partnerek képviselői számára:

A 2017-es év díjazottjai:

Legjobb új légitársaság Ukraine International Airlines

Legjobban fejlődő hosszú távú járat Air China

Legpontosabb légitársaság Aer Lingus

Legjobban teljesítő hosszú távú járat Air Canada Rouge

Legjobban fejlődő rövid távú járat TAP Portugal

Legjobb légitársasági marketing Aegean Airlines

Legjobban teljesítő cargo légitársaság Cargolux

Legjobban teljesítő csomagküldő cég DHL Express & TNT Express

Legjobb cargo teljesítményű utasszállító Emirates

Legjobban teljesítő légitársaság Wizz Air

Az év Greenairport partnere - környezetvédelem Menzies Aviation Hungary

Legjobb kereskedelmi partner éttermek AmRest Kft – KFC

Legjobb kereskedelmi partner üzletek Mágint Pannónia – Desigual

Legnagyobb növekedést elérő kereskedelmi partner Magyar Lapterjesztő Zrt. – Relay SkyCourt

A díjazottak képviselői a repülőtér vezetőivel

Fotó: turizmus.com