A siófoki strandjárőrök idén a távolságtartásra is figyelnek

Forrás: turizmus.com

 2020. június 02. 13:41

Egyenpólós strandjárőröket a korábbi években is alkalmazott a siófoki strandokat fenntartó Balaton-parti Kft. a város fizetős strandjain, az idei szezonban csak kibővül a feladatkörük azzal, hogy felhívják a fürdőzők figyelmét a biztonságos strandolásra és a távolságtartás betartására.

Pintér Tamás, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője nyomatékosította: az egyenpólós strandjárőrök idén sem lesznek többen, mint a korábbi években. S míg eddig elsősorban a vendégek értékeinek a biztonságára figyeltek, valamint a strandhasználati jogosultságot ellenőrizték, az idei nyáron ezen kívül szóbeli tájékoztatással hívják fel a fizetős strandot látogató vendégek figyelmét a biztonságos strandolásra, továbbá az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében a megfelelő távolságtartásra.

Szankcionálási jogosultságuk nincs, kizárólag tájékoztatást és figyelemfelhívást végeznek.

A május 29-én, pénteken kinyitott siófoki fizetős strandokon a napozóágyakat úgy helyezték el, hogy a kötelező védőtávolság meglegyen közöttük. Információs táblákat is kihelyeztek, melyeken a biztonságos fürdőzésre hívják fel a vendégeink figyelmét.

Idén a strandjárőrök a távolságtartás betartására is felhívják a fürdőzők figyelmét

Fotó: 123rf.com

A fizetős strandok esetében létszámkorlátozást vezetnek be, figyelembe véve a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásait, miszerint minden fürdőző esetében 16 négyzetméternyi területet kell biztosítani. Ezek alapján számolták újra a strand befogadóképességét.

A pénztáraknál jelölték a biztonságos védőtávolságot, illetve a területen lévő büfék üzemeltetőit is felszólították erre. Emellett a pénztáraknál fertőtlenítő pontokat helyeztek el.

A vízbejáró lépcsők számát 40 százalékkal megnövelték, hogy a Balatonba való bejutáskor is csökkentsék a torlódást.

A lépcsők korlátait 30 percenként fertőtlenítik, a területen lévő mosdók, öltözőkabinok és öltözőcsigák óránkénti fertőtlenítésére is sor kerül.

A siófoki fizetős strandok jegyárai nem emelkednek, tehát nem kerülnek beépítésre az óvintézkedések miatti pluszkiadások és az sem, hogy a vendégek számát korlátozni kell.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a közterületi szolgálatot ellátó állomány fokozott figyelmet fordít a strandok, parkok, játszóterek környezetében a jogszabályok betartására. Az ellenőrzések végrehajtása gyalogos és gépkocsizó járőrszolgálat ellátása esetén is megvalósulhat.

A turisztikai idényben megnövekedett rendőri feladatok eredményes végrehajtása érdekében létrehozott, munkáját június 1-én kezdő Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság is azt hangsúlyozta szezonindító tájékoztatóján: kiemelt feladat a nyári időszakban a Balaton és a Velencei-tó térségében élők, az ide látogatók közbiztonság-érzetének növelése; gyalogos járőrök mellett lovas, kutyás és kerékpáros rendőrök is látnak el szolgálati feladatokat a tópartokon. A rendőrség a frekventált területeken folyamatosan ellenőrzi majd az aktuális korlátozó intézkedések betartását.


A rovat belföldi turisztikai híreinek megjelenését a SZÉP-kártya szponzorálja.