Kiderült, mit gondol a Z generáció a hazai zenei fesztiválokról

Szerző: Miskolczi Márk

Forrás: turizmus.com

 2024. január 11. 16:44

A Turizmus Bulletin 2023. évi 4. számában megjelent „A hazai zenei fesztiválokkal kapcsolatos attitűdvizsgálat a Z generáció tagjainak körében” című műhelytanulmányban Kovács Dominika Sára és Boros Kitti járta körül a fesztiválturizmus aktuális tendenciáit.

A fesztiválok népszerűsége töretlen, különös tekintettel a zenei fesztiválokra, amelyek nagymértékű változáson mentek keresztül az utóbbi két évtizedben. A résztvevői kör ismeretében megállapítható, hogy főként a fiatal korosztály látogatja ezeket a rendezvényeket, ezért a tanulmány célja a Z generáció attitűdvizsgálata a zenei fesztiválokkal kapcsolatban.

Kvalitatív kutatás keretében fókuszcsoportos interjúk kerültek lefolytatásra a célcsoport gondolatainak megismeréséhez. A fesztivállátogatás gyakorisága szerint három csoportban vizsgálták a résztvevőket. A primer kutatás eredményei azt mutatják, hogy a fiatalok számára a fellépők, a társaság és az élmény jelentik az elsődleges motivációt a fesztiválon való részvételre, míg a magas árak, a tömeg és a társaság hiánya korlátozza a részvételi szándékot.

A Z generáció attitűdjét vizsgálták a hazai zenei fesztiválokkal kapcsolatosan

Fotó: 123rf.com

 

A tanulmány végén olyan gyakorlati javaslatokat találhatóak, amelyek a jövőben segítségül szolgálhatnak a fesztiválszervezők számára a potenciális célközönség eléréséhez.

A kutatás eredményei a turisztikai és marketing szakemberek számára is értékes információkat tartalmaznak. A kutatás további eredményei a teljes tanulmányban olvashatók, mely a Corvinus Mobilitás és Turizmus Központ oldalán érhető el.