Negyvenezer vendéget várnak a Halas Napokra Tiszafüreden

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2018. július 05. 10:00

Július 6-8 között rendezik a negyvenedik, jubileumi Halas napokat Tiszafüreden. Az eseményre negyvenezer vendéget várnak a Tisza-tó fővárosába.

Szakmai együttműködéssel, helyi összefogással és szponzorok támogatásával rendezik a fesztivált – mondta lapunknak Ujvári Imre polgármester. A Szallas.hu versenyében Tiszafüred tavaly elnyerte Az Év Turisztikai Városa címet, ennek szellemében készülnek az idei legnagyobb idegenforgalmi látványosságukra, a Halas Napokra.

A hazánkban és több külföldi országban is ismertté vált tiszafüredi fesztivál egyre vonzóbb a vendégek körében. Erre az időszakra már korábban megteltek a szálláshelyek Tiszafüreden és a környező településeken is. A három napos rendezvénysorozatot a hagyományoknak megfelelően kellemes természeti környezetben, a Tisza-parton levő Halas téren tartják. A díszvendég ezúttal Debrecen, Tiszafüred testvérvárosa lesz, ahonnan művészeti csoportok is érkeznek a fesztiválra.

A karneváli felvonulás a tiszafüredi városháza elől indul

Fotó: Mentusz Károly

Kiemelkedő eseménynek ígérkezik a Tiszai halételek gasztrofesztiválja is, a 2017-ben Hungarikummá nyilvánított tiszai halászlével. Ezzel is szeretnék népszerűsíteni a tavat és a halfogyasztást. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy a rendezők meglepetésekkel is készülnek a halas napokra. Július 6-án délután 15:30-kor a városháza elől indul a karneváli felvonulás a Halas térre, ahol a megnyitót tartják. Itt új kompozíciókkal is megjelennek a résztvevők.

Emellett a fesztivál három napján a hazai könnyűzenei élet legnagyobb sztárjai adnak majd koncerteket. Ezekhez kapcsolódik a Tankcsapda frontemberének Lukács Lászlónak, a félévszázados születésnapi turnéja, melynek egyik állomása július 8-án Tiszafüred lesz. A fesztivál másik érkekességének július 7-én 14 órától az úgynevezett óriás halászat ígérkezik, amikor egy hatalmas hálót feszítenek ki a szabadstrandon. Ennek a két végét pedig több tucat ember húzza majd a várható zsákmánnyal.

Erre az alkalomra az önkormányzat a Tisza-tavi Sport Horgász Kft.-vel közösen egy LED-falat bérelt, amelyen az óriás hálóval kifogott halakat mutatják meg az érdeklődő közönségnek. Ez a látványos produkció jól illeszkedik a Tisza-tavi környezethez. Lesz családi játszóház, dzsessz-koncert, strand-foci kupa és műrepülő bemutató is. A háromnapos jubileumi eseménysorozat július 8-án késő este, tűzijátékkal fejeződik be.