Várok, tutajok, templomok - a Zsolnai régióban jártunk

Szerző: Polgár Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2018. június 11. 12:48

Az Északnyugati-Kárpátok ölelésében fekvő Zsolnai régió Szlovákia második leglátogatottabb térsége. Egyre több a magyar turista is.

A Zsolnai régió turizmusa az utóbbi években rohamosan növekszik, a Pozsonyi régió után Szlovákia második leglátogatottabb területe. A magyarok is előszeretettel keresik fel a Zsolnai régiót, létszámban a cseh, lengyel és a német turisták után a magyarok következnek a sorban –tudtuk meg Marta Zimanovától, a Zsolnai turisztikai régió menedzserétől.

Várak vidéke

A Zsolnai régióhoz tartozik a Turóci, a Liptói, a Felső-Vágvölgyi és a Kyszucai TDM valamint az Árvai turisztikai klaszter. A Zsolnai régió épített örökségekben, műemléki látnivalókban rendkívül gazdag, melyek közül ki kell emelni a várakat, így például az Árvai várat, Sztrecsény várát, Zsolnalitvai várat és Budatin várát. Az Árvai vár felkeresése különleges élményt jelent, a vár tornyához vezető 676 lépcsőfok leküzdése után, úgy érezzük, mintha a „fellegekben” járnánk. Az Árvai vár népszerűségére jellemző, hogy évente 280 ezer turista keresi fel.

Árva vára

Fotó: turizmus.com / Polgár Zoltán

A látványos várbeli séta betetőzése lehet a vár alatt rohanó Árva folyón való tutajozás. Egykor híresek voltak az Árva folyó tutajosai, akik fenyőfákat szállítottak az Árva-folyó- Vág folyó- Duna víziúton a Fekete-tengerig. A tutajozás közben nem csak a folyópart természeti környezetében gyönyörködhetünk, hanem a tutajt irányítótól megtudhatjuk, hogy miből állt a tutajosok kemény fizikai munkája.

Művészek szigete

A vizektől nem szakadunk el, az Árvai víztározó közepén található a Szlanicai művészeti sziget, ahova hajóval juthatunk el. A víztározó kialakításakor 5 falu víz alá került, de szerencsére megmaradt egy magaslaton a barokk templom és a hozzátartozó kálvária. A szigeti fák között bújik meg a Szent Kereszt templom, melynek falai között a népi szobrászat és festészet remekművei láthatók. Télen a hajózás helyett a befagyott tó jegén gyalogolva-csúszkálva is a szigetre juthatunk. A Zsolnai régió természeti látnivalókban és szépségekben is bővelkedik. Szlovákia 9 nemzeti parkjából 4 a Zsolnai régióban található, ahol nagyon sok barlang nyílik a hegyoldalakban, a 700 barlangból 16 látogatható.

Bakancsban és két keréken

Az erdőkkel borított hegyeket-völgyeket jól jelzett turistautak hálózzák be, hétvégeken az erdei utakat túrabottal gyalogló turisták lepik el. A kerékpározást kedvelők választhatnak a számukra megfelelő könnyű, közepes vagy a nehéz kerékpárutak közül.

Árva több helyi és nemzetközi kerékpárúttal büszkélkedhet, ezek közül érdemes végiggurulni az árvai bringaúton, melynek hossza 90 kilométer, ehhez csak 330 méter szintkülönbség társul. Az utóbbi időben egyre népszerűbb a sziklamászás, ami szakképzett sziklamászó felügyelete alatt történik. A sísportot kedvelők is megtalálják számításukat a Zsolnai régióban, Árva vidékén például több mint 20 síközpont várja a kezdő és a profi síelőket.

Sztrapacska a falumúzeumban

A hegyek között felkereshetjük a Bölényfaluban (Zuberec) található Árvai Falumúzeumot, ahol megtudhatjuk, hogyan éltek az emberek valaha Árván. A Vichilovkában található Kiszucai Falumúzeumban a környék népi építészetének értékes elemeit nézhetjük meg, majd a kocsmában elfogyaszthatunk egy ízletes juhtúrós galuskát vagy káposztás sztrapacskát, amelyet kiszucai népviseletbe öltözött hölgy szolgál fel.

Az árvai falumúzeum

Fotó: turizmus.com / Polgár Zoltán

A finom falatok után vár ránk a közeli Történeti Erdei Csúcsfordulós Üzemi Vasút kisvasútján való utazás. Jó 60 évvel ezelőtt még kisvasúttal szállították a fát a közel 700 kilométer hosszú vasúti pályákon az Árva és a Vág folyókhoz, hogy aztán ott tutajokra rakják, majd a Dunán úsztatva két hét alatt a Fekete-tengerhez érkezzen.

Tíz méter magas Jézus-szobor

A Zsolnai régió egy már messziről látható látványossága a Klini Jézus szobor, amely brazíliai Rio de Janeiróban látható szobor 9,5 méter magas másolata. A szobortól remek kilátás nyílik a környékre, tiszta időben mintegy húsz, 2000 méternél magasabb hegycsúcsot vehetünk szemügyre.

A klini Jézus-szobor

Fotó: turizmus.com / Polgár Zoltán

A Zsolnai régióban tett látogatásunk alkalmával érdemes egy sétát tenni Zsolna belvárosában. Az óvárost a Mária és az Andrej Hlinka terek uralják. A Mária teret lezárja a barokk Szent Pál templom és kolostor. Az Andrej Hlinka tér fölötti várdombon magasodik az 1400 körül épült székesegyház, azon a helyen, ahol a 13. században vár állott. A templom mellett áll a Burián-harangtorony, Szlovákia egyik legrégebbi reneszánsz harangtornya. A torony egymagában áll, emlékeztetve az olasz városok harangtornyaira.

A Zsolnai neológ zsinagóga épülete Szlovákia legszebb és építészetileg legfontosabb zsidó épületeinek egyike.

Zsolna város székesegyháza

Fotó: turizmus.com / Polgár Zoltán