Fókuszban a török–magyar kapcsolatélénkítés
Forrás: turizmus.com
2019. május 16. 13:05
Korábban történt
A ki- és beutazások számának növelése érdekében magyar és török turisztikai szakemberek vettek részt a május 13-án megtartott 8. Török - Magyar Turisztikai Vegyes Bizottsági Ülésen, a törökországi Belekben. Amint arról korábban már beszámoltunk, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége ezzel párhuzamosan tartotta meg ugyanazon a helyszínen (Belek, ELA Quality Resort) tavaszi közgyűlését.
A két ország turisztikai szakemberei hosszú idő óta először találkoztak egymással, ami éppen időszerű volt, mivel a beutazások tekintetében visszaesés tapasztalható Törökországból – ennek hátterében elsősorban a török líra ingadozása áll. Elindult az együttműködés, a közös gondolkodás, hogy miként lehetne javítani a statisztikai adatokon.
Az ülésen részt vett és köszöntőt mondott Mátis Viktor, Magyarország ankarai nagykövete. Budapestről, a Magyar Turisztikai Ügynökség képviseletében jelen volt Máté Kristóf értékesítésért felelős igazgató és Alföldi Eszter nemzetközi turisztikai kapcsolatokért felelős igazgató.
A párhuzamosan zajló két esemény lehetővé tette, hogy a vegyes bizottság ülésén, a MUISZ képviseletében jelen legyen Molnár Judit elnök, Békefi Veronika kiutaztatásért felelős alelnök, valamint Drégely Ágnes beutaztatásért felelős alelnök.
A vegyes bizottsági ülésre kiadott tájékoztató szerint 2018-ban mintegy 138 ezer vendégéjszakát töltött Magyarországon nem egészen 65 ezer török állampolgár. Ezek a számok sajnos alacsonyabbak, mint a megelőző években voltak, s a magyar turisztikai állami irányítás szorgalmazza is, hogy az évi mintegy 9 millió külföldre látogató török turistából nagyobb arányban érkezzenek Magyarországra.
A Török Riviéra nemcsak homokos tengerpartjával és tiszta vizével vonz, hanem párját ritkító szépségével is |
Fotó: turizmus.com |
A másik irányba, a MUISZ adatai szerint, mintegy 130 ezer magyar állampolgár utazott tavaly Törökországba. S mivel a magyarok többsége nyaraláson, vagy körutazáson vesz részt, nyugodtan vélelmezhetjük, hogy a magyar vendégéjszakák száma a többszöröse annak, amennyit a törökök töltenek el nálunk.
Török, magyar utazási motivációk
A Magyarországra látogató törökök több mint háromnegyede Budapestre érkezik, s az erősödő gazdasági kapcsolatokat látva, bizonyára jelentős részük üzleti úton vesz részt.
A magyarok motivációja sokkal kevésbé talányos. A török turisztikai szektor hatalmasat fejlődött az elmúlt években. A piacot jól ismerő szakemberek véleménye szerint a Török Riviérának is nevezett partszakasz kiemelkedően sokat nyújt a Földközi-tengernek ebben a régiójában.
Antalya és környéke történelmi-kulturális látnivalókban is gazdag |
Fotó: turizmus.com |
De a 80 milliós ország más tájain is fókuszban van a turizmus. A Kulturális és Turisztikai Minisztérium 2023-ra kitűzött célja, hogy a következő időszakban bejelentésre kerülő reformintézkedésekkel a jelenlegi, évi 50 millió turistát és 50 milliárd dollár turisztikai árbevételt 70 millió turistára és 70 milliárd dollár bevételre emeljék.