Deák Imre kontra Nagy-Szász István – 7 kérdés az MSZÉSZ-elnökjelöltekhez

Szerző: Fucskó Hajnalka

Forrás: turizmus.com

 2020. november 08. 15:57

November 19-én új elnököt választ a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ). Szerkesztőségünk párhuzamos interjút készített a két elnökjelölttel: Deák Imrével, a Danubius Hotels korábbi vezérigazgatójával, és Nagy-Szász Istvánnal, a CPI Hotels magyarországi vezetőjével.

Interjúnk rendhagyó abból a szempontból, hogy külön-külön, de ugyanazokat a kérdéseket tettük fel a két elnökjelöltnek, hogy ezzel is segítsük meghozni a szavazásra jogosultak számára a nem könnyű döntést. Mivel szigorúan ragaszkodtunk az összeállított kérdéssorhoz, hogy összevethetőek legyenek a válaszok, így ezúttal le kellett mondanunk az interjú műfajának azon sajátosságáról, hogy egy-egy válaszra reflektál, vagy kiegészítést kér az újságíró. Fontos megjegyeznünk még, hogy a két jelölt sem ismerhette egymás válaszait, tehát ők sem reagálhattak egymásra – a szerk.

*

Mi indította arra, hogy megpályázza az MSZÉSZ elnöki tisztségét?

Deák Imre: Meglepetésként ért a felkérés, hogy a Danubius Hotels engem jelölne elnöknek, bár folyamatosan figyelemmel kísérem mind a szövetség munkáját, mind a szakma történéseit. Az MSZÉSZ jelenlegi ügyvezetéséből többekkel konzultálva és egy hét gondolkodás után, végül igent mondtam a jelölésre. Úgy gondoltam, a sok évtizedes szakmai tapasztalatommal, kiterjedt kapcsolati hálómmal talán hozzá tudok járulni ahhoz, hogy a szakma kilábaljon ebből a példátlan helyzetből.

Nagy-Szász István: Szeretném, ha az elnöki pozíció tartalma és célja más legyen, mint eddig. Független, transzparens, valódi eredményekért az egész tagsággal együttműködő, erős szövetségért dolgoznék.

 

Ön szerint milyen tulajdonságokkal, képességekkel szükséges rendelkeznie a következő elnöknek, hogy a lehető legsikeresebb lobbitevékenységet tudjon folytatni?

D. I.: Minden elnöknek rendelkeznie kell a megfelelő vezetői kompetenciával ahhoz, hogy alkalmas legyen egy szervezet irányítására, és arra, hogy ezt képes legyen a tagság érdekeinek megfelelően tenni. Fontos, hogy ezt a nagy múltú és presztízsű szervezetet politikamentesen, nagy türelemmel, kellő diplomáciai érzékkel és hatékonyan tudja képviselni a külvilág felé. Ezek a képességek a mai rendkívüli körülmények között nagyon felértékelődtek!

Természetesen a kitartás is elengedhetetlen, és lényeges ügyekben mindig el kell menni a falig, de rendelkezni kell azzal a „belső vészcsengővel" is, hogy lehetőleg ne akkor vegyük észre azt a bizonyos falat, amikor már nekimentünk...

A működő kapcsolatrendszer szintén nagy érték egy vezető eredményes munkájához és ilyen nehéz időkben azt kiépíteni, viszonylag rövid idő alatt, majdnem lehetetlen.

N-Sz. I.: Tudjon kapcsolatot építeni és bárkivel együttműködni sikeresen a közösen kialakított cél érdekében. Örök igazság, ha van teljesítmény, van kapcsolat is.

 

Hogyan értékeli az MSZÉSZ elmúlt öt évben végzett munkáját?

D. I.: Az elmúlt években kiegyensúlyozott kapcsolatot sikerült kialakítani a turizmus állami szervezeteivel, és ennek pozitív hatása nagyban segítette az MSZÉSZ érdekképviseleti tevékenységét. Soha nem látott prosperitás jellemezte ezt az időszakot, amit az új szállodaépítések és felújítások volumene, a vendégforgalom növekedése egyaránt tükrözött. A kormányzat, elismerve az ágazat stratégiai jelenőségét, komoly forrásokat biztosított a turizmus fejlesztésére a Kisfaludy-program keretében.

Megvalósult a szövetség egyik legjelentősebb lobbicélja, a szálláshelyi áfa csökkentése, amit a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) bevezetése tett lehetővé, az MSZÉSZ teljes támogatásával. Természetesen maradtak még régóta húzódó, nyitott lobbitémák, például a nagy befogadóképességű kongresszusi központ, amelynek megépítésére 30 éve vár a szakma, vagy az „airbnb” problémája. De jelenleg mindennél égetőbb lobbicél a munkahelyek megtartása a vendéglátásban és a szállodaiparban.

Összességében tehát eredményesnek látom a szövetség érdekképviseleti munkáját – mindaddig, amíg a Covid-19 járvány megjelenése el nem lehetetlenítette.

N-Sz. I.: Nem vagyok abban a pozícióban, hogy értékeljem és nem is szeretném. Értékelni akkor lehet valamit, ha egy átlátható kritérium rendszer van előre meghirdetve, amely nyilvános.

Deák Imre

A pécsi Nádor Szállodában éttermi üzletvezető-helyettes, később az éjszakai bár üzletvezetője; a Budapest Hiltonban a Kalocsa Étterem vezetője, a keszthelyi Helikon Hotelben, majd a hévízi Thermal Hotelben igazgató; Kaliforniában a Windmark, majd a L'ermitage szállodalánchoz tartozó Bel Age Hotel igazgatója.
1990-től a Danubius Hotels általános vezérigazgató-helyettese, majd 2006-tól 2016 végéig (nyugdíjba vonulásáig) vezérigazgatója.
Szívügye az angol nyelvű szakképzés, a BGE KVIK angol nyelvű oktatását akkreditáló nemzetközi bizottság egyetlen magyar tagja volt.
Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet is, de legalább annyira büszke a Pro Turismo díjára.
Az MSZÉSZ-ben korábban tagja volt az ügyvezető elnökségnek, Könnyid Lászlót elnöksége alatt elnöki tanácsadóként is segítette.

A következő kétéves elnöki ciklusra még bizonyosan rányomja bélyegét a koronavírus-járvány. Ehhez a soha nem látott piaci helyzethez igazodva miben változtatna a szövetség tevékenységében?

D. I.: Folyamatos helyzetértékelés, sok közös gondolkodás, információmegosztás és rugalmas alkalmazkodás, valamint – ha szükséges – gyors reagálás kell, szóval egyfajta válságmenedzsment lehet a megfelelő üzemmód. Ma is jó érzéssel tölt el, hogy a 2008-as pénzügyi válságon viszonylag fájdalommentesen, átszervezésekkel sikerült átmanőverezni a Danubius Hotelst, ennek a tapasztalatait elnökként reményeim szerint az egész tagság számára tudnám kamatoztatni.

Szorosabb kapcsolatban kell maradnunk a tagokkal és a vezető testületek tagjaival, mint normál körülmények között, mert a járványhelyzet változása miatt a várható hatásokat folyamatosan értékelni kell, hogy a szükséges döntéseket késlekedés nélkül meg tudjuk hozni.

Kiemelten szükséges foglalkozni a tagság és a társult tagok megtartásával, megteremtve a feltételeket, hogy a nehéz helyzetben lévő szállodákat is segítsük, ugyanakkor a szövetség munkája se lehetetlenüljön el.

N-Sz. I.: Erősíteném a szolgáltató szemléletet. A tagok igényeihez igazított szolgáltató tevékenységet kell az MSZÉSZ-nek nyújtania – ez a szövetségünk fundamentuma. Például folytatnunk kell a jogi változások, valamint más előírások gyors utánkövetését: azokat azonnal értelmeztetni kell szakértővel, és a segítő magyarázattal, értelmezéssel együtt eljuttatni a tagság felé. Gyors, dinamikus, előremutató szolgáltatásokat és naprakész információkat szükséges nyújtani, mint amilyenek a 2019-es workshopok és ingyenes tréningek voltak.

A valódi eredményekkel járó érdekképviseletre helyezném a hangsúlyt, ami egy komplex, több területen folyó munka. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy szakmai szövetség elnöke élő, együttműködő és konstruktív kapcsolatot alakítson ki az ágazatáért felelős kormányzati szervvel és ennek a kapcsolatnak a hatékonyságáért mindent meg kell tenni.

De a lobbitevékenység az önkormányzatokkal, felügyeleti szervekkel szembeni érdekérvényesítést is magába kell, hogy foglalja. Továbbá figyelmet kell fordítani más cégekkel, szervezetekkel szembeni érdekképviseletre is – olyan területeken, ahol a tagok nem képesek méretük alapján hatékonyan fellépni. A legjobb példa erre az, amikor a német szállodaszövetség pár évvel ezelőtt összefogta és vezette a jogi eljárást az egyik nagy OTA ellen, felvállalva az ütközést, hogy ne a tagjainak kelljen egyenként – üzleti kockázatot vállalva – egy sokkal nagyobb gazdasági szereplővel szemben fellépnie.

Ugyanígy kiemelten fontos a rendszeres és transzparens kommunikáció a tagság felé: a tagokat nemcsak kötelességünk folyamatosan tájékoztatni, hanem interaktívan kell velük kommunikálni, meghallgatva, értve az igényeiket, problémáikat és kérdéseiket – legyen az vidéki vagy fővárosi, kicsi vagy nagy szálloda és étterem. És ha mindezeket sok munkával elértük, akkor lesz eredmény, és ha lesz eredmény, akkor erős lesz a szövetség imázsa, megnő a tagság létszáma – ami magával hozza az erőforrásaink, az érdekképviseleti súly és lehetőségeink növekedését.

Így, ha a programomat összefoglalom, az 3 fő téma köré csoportosul:

  1. Érdekképviselet, eredményesen és minden területen.
  2. A szövetség imázsa és transzparens kommunikáció tagságon belül és kívül – erős brand nélkül nincs erős szövetség
  3. Szolgáltató tevékenység a tagság felé – a szövetség létezésének alapköve.

 

Becslése szerint napi hány órát igényel az elnöki munka és ez belefér-e az idejébe a következő két évben napi egyéb kötelezettségei mellett?

D. I.: Örömmel dolgoznék annyit, amennyi szükséges ahhoz, hogy a szövetség a lehetőségekhez képest megfelelő körülményeket és támogatást tudjon elérni tagjainak a járvány okozta nehéz helyzetben. A négy igazgatóságban meglévő tagsági munkám és családi elfoglaltságaim mellett elég idő áll ehhez rendelkezésemre.

N-Sz. I.: Az elnöki tevékenység egy csapatmunka, méghozzá országos szintű – minden tagra számítanék ebben a szélsőségesen nehéz helyzetben folyó próbatételben! Eddig is a turizmus töltötte ki az életemet. Ha most elnökké választanak, végre lenne jogosultságom és kompetenciám is arra, hogy valódi hatást érjek el a tagok érdekében.

Nagy-Szász István

Siófokiként elmondhatja magáról, hogy már gyerekkora óta a turizmusban dolgozik. Munkatapasztalatait külföldön (Angliában és Ausztráliában) és itthon (vidéken és Budapesten) gyűjtötte. Munkatársa volt nemzetközi szállodaláncnak és családi vállalkozásnak is. 2009-ben fiatal vezetőként Angliában beválasztották az Accor tehetségprogramjába. Tíz éve egy regionális hotelvállalat, a CPI Hotels cégcsoport Magyarországért felelős vezetőjeként irányítja a szállodaigazgatók (Mamaison Hotel Andrássy, Mamaison Residence Izabella, illetve a felújítás alatt álló Starlight Suiten Hotel és M4 Hotel) munkáját. Üzleti sikerei között tartja számon, hogy a Mamaison Hotel Andrássy 2015-ben kategóriájában elnyerte az MSZÉSZ Év Szállodája címet.
A szállodaszövetség tevékenységét az utóbbi négy évben közvetlenül is megismerhette felügyelőbizottsági tagként, majd FB-elnökként.

Mi lenne az első feladata, intézkedése elnökként?

D. I.: A legelső feladatom lenne természetesen a tájékozódás, az eddig alkalmazott stratégiák, tervek, javaslatok, a már megtett lépések és ezek eredményének megismerése.

De most a legfontosabb, hogy minden lehetséges fórumon tovább lobbizzunk a nagyon nehéz helyzetben lévő szállodák és éttermek részére a munkahelyek megtartását célzó intézkedések érdekében. Egyedül, vagy a társ szakmai szövetségekkel szorosan együttműködve – ahogy ez eddig is történt – hallassuk a hangunkat, újra és újra elmondjuk a gondjainkat, kéréseinket, érveinket – bírni kell a monotóniát! Kombinált megoldásra van szükség: a tavasszal alkalmazott Kurzarbeit folytatása mellett a járvány elhúzódása miatt közvetlen anyagi támogatás is indokolt, hogy az ágazat meg tudja tartani a minőségi munkaerőt. Meg kell értetni a döntéshozókkal: nem szabad veszni hagyni azokat az értékeket, amelyek ebben a szakmában felhalmozódtak!

N-Sz. I.: Bemutatkozom. Személyesen végigjárom az országot, hogy megismerjem a tagokat, akiket képviselek.

 

Az eddig elmondottakon túl mit tartana még fontosnak megemlíteni a szakma nyilvánossága előtt?

D. I.: Nem lesz sem könnyű, sem gyors a kilábalás. Bárki legyen is az új elnök, csodát nem fog tudni tenni. Azt vallom, hogy a folyamatosság, az átgondolt, megfontolt, de határozott lépések még ilyen krízis helyzetben is eredményesek lehetnek. Őszintén remélem, hogy a következő két évben már a visszaépülés problémáival is foglalkozhat a szövetség.

N-Sz. I.: Én a programomat és a szellemiséget tartom a legfontosabbnak, amiről a fentiekben is  beszéltem.

Vannak emberek, akik érmeket, díjakat gyűjtenek; nekem a mindennapi munka és az eredmény a fontos. Jelen pillanatban arra vagyok a legbüszkébb, hogy az öt régiós jelölés alapján az eredmények igazolták azt az elhatározásomat, hogy elindulok az elnöki megmérettetésen, és az a program, amit kidolgoztam, kidolgoztunk, ilyen sikeres lett.