Igazgatói reggeli Egerszalókon

Forrás: turizmus.com

 2017. november 15. 14:37

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Északi régiójában megtartották az első szállodaigazgatói munkareggelit november 15-én Egerszalókon, a Saliris Resort & Spa-ban.

Paraczky Péter régióvezető köszöntése, majd Könnyid László, az MSZÉSZ elnökének bevezetője után aktív beszélgetés zajlott a 12 megjelent igazgató között. Megállapították, hogy az ideális igazgató gyakorlatilag multifunkcionális, mert a régióban is igen nehéz helyzeteket teremtő munkaerőhiányos szituációban sokszor a ház első embere is beáll a recepcióra, visszaigazolja foglalásokat, reggeliztet, elvégzi a havi bérszámfejtést.

Igazgatói reggeli Egerszalókon

Fotó: MSZÉSZ

Megfelelő utánpótlás híján élénken foglalkoztatja a régióbeli szakembereket az oktatás kérdésének minél hamarabbi megoldása is, mind a duális, mind a felsőoktatási képzésben.

Nem maradhatott el a szinte már örökzöldnek nevezhető ÁFA-csökkentés témája sem. Emellett körvonalazták a következő 2 értekezlet témáját is, amely a dinamikus árazás és „best practice" körül forognak majd várhatóan 2018 január második felében.

Kapcsolódó cikkek