A Tallink is a Hahn Airnél

Forrás: turizmus.com

 2017. március 27. 11:59

A Tallink a második hajóstársaság, amely csatlakozott a Hahn Air értékesítési rendszeréhez és jegyei már kiadhatók a légitársasági helyfoglalási rendszerekben 5W járatszáma alatt.

A tallinni központú cég a Balti-tenger északi részén bonyolít mini körutakat, valamint  utas- és kompforgalmat lát el 16 hajójával. Ultramodern hajóinak köszönhetően nőtt hatékonyságuk, magas szintű fedélzeti ellátásuk és a szolgáltatások minősége.

Legfontosabb járatuk Tallink és Helsinki között közlekedik és az Észtországba látogató finn utasok 98%-a a Tallink szolgáltatásait veszi igénybe. További jelentős forgalmat bonyolítanak Észtország és Svédország, valamint Turku-Stockholm és Riga –Stockholm között.

A Tallink hajótársaság hajója

A 2002-ben alapított vállalat 2016-ban 9.5 millió utast szállított. Nettó nyereségük elérte a 44,1 millió eurót, ami 5,45%-os emelkedést jelentett a megelőző évhez képest. Ennek köszönhetően  üzleteinek és éttermeinek szolgáltatása 4.2%-kal 521,5 millió euróra emelkedett és a jegyeladásokból származó bevétel elérte a 236 millió eurót ami 3,5%-os emelkedést eredményezett.

A Tallink alkalmazottainak száma 7000 fő volt 2016-ban.