Közel 80 százalékkal csökkent Tirolból a kiutazás
Mivel Tirol jelenleg a koronavírus dél-afrikai mutációjának legnagyobb gócpontja Európában – 279 esetben mutatták ki eddig a B.1.351 vírusvariánst, és további pozitív eseteket is vizsgálnak –, az osztrák kormány szigorú intézkedéseket hozott múlt pénteken.
Jelenleg kizárólag azok léphetnek ki a tartomány területéről, akik 48 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel rendelkeznek.
Sajtójelentések szerint ezért sem értik a tiroliak, miért volt szükség volt a tartománnyal szemben vasárnap bevezetett német beutazási tilalomra, mely kevés kivételtől eltekintve súlyosan érinti elsősorban a Tirolból Németországba ingázók, másfelől a nemzetközi áruforgalomban részt vevők mindennapi életét.
Jelenleg kizárólag azok léphetnek ki a tartomány területéről, akik 48 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel rendelkeznek |
Fotó: 123rf.com |
Egy nap alatt ugyanis több ezer embertől, nagyjából minden második utazótól megtagadták a belépést Németországba a tartománnyal (és Csehországgal) közös határszakaszon az új beutazási korlátozásokra hivatkozva.
Csak fokozza az osztrák aggodalmakat, hogy Németország március 3-áig meghosszabbította az eredetileg 10 napra tervezett szigorú intézkedést.
A Németországba ingázó dolgozóknak péntektől – a negatív koronavírus-teszten túlmenően – olyan tanúsítványra is szükségük lesz, melyben a munkáltatójuk igazolja, hogy létfontosságú, úgynevezett "rendszerszintű" munkakörben látnak el nélkülözhetetlen feladatot.
Alexander Schallenberg külügyminiszter szerdán ismét élesen bírálta a német intézkedést az osztrák Kleine Zeitung napilap hasábjain. A tárcavezető hangsúlyozta: "Berlin a határzárral túllő a célon", a Tirollal szembeni intézkedés "életidegen" és elfogadhatatlan.
Utalt arra is, hogy nemcsak Ausztria, hanem Luxemburg és Franciaország is aggodalommal figyeli a német eljárásmódot. "Egymásra mutogatni az Európai Unióban értelmetlen. Mi sem tesszük, és kívánatos lenne, ha német szomszédunk is felhagyna ezzel" – tette hozzá a tárcavezető.