Májustól indul a tiszai nyaralóhajó-program

Szerző: Szerdahelyi Krisztina

Forrás: turizmus.com

 2020. január 31. 12:41

Május elsején éles üzemben elindul a magyar nyaralóhajózási program: a foglalások száma fele-fele arányban oszlik meg a hazai és külföldi érdeklődők között.

A tavaly meghirdetett és kiemelt kormányprogramként kezelt tiszai nyaralóhajó-program aktualitásairól Környey Balázs, a MAHART nyaralóhajózási projektvezetője és Petényi Mirkó, a program kommunikációs vezetője közösen számoltak be a Magyar Logisztikai Egyesület legutóbbi rendezvényén. A program célja, hogy az Európa-szerte népszerű, 14 országban évente 130 ezer embert megmozgató üdülési forma nálunk is meghonosodjon, illetve Magyarország felkerüljön a nyaralóhajós turizmus térképére. Ez nem csupán a turisztikai kínálat bővítése miatt hasznos, de az érintett térség szolgáltatási hálózatának javulásában is jelentős szerepet játszhat.

Kimondottan lassú járművekről van szó, amelyekhez nem kell hajóvezetői engedély

Fotó: nyaralohajozas.hu

A program gazdái a jövőben – többek között a kerékpáros turizmust is bekapcsolva – hálózatos fejlesztésekben gondolkodnak, így olyan helyszíneket is össze lehet kötni, amelyek önmagukban nem képviselnek rendkívüli vonzerőt.

A kikötési pontok és a szükséges parti létesítmények, infrastruktúra a szezon elejére készen állnak a Nicols típusú nyaralóhajók fogadására.

Összesen húsz, jól felszerelt, konyhát, nappalit, hálókabinokat és fürdőszobát kínáló hajó szolgálja a bérlők kényelmét. A nyaralóhajók két kormányállással rendelkeznek, vezetésükhöz nincs szükség hajóvezetői engedélyre.

Petényi Mirkó elmondta, ő maga is kipróbálta a hajó irányítását, és az valóban olyan egyszerűnek bizonyult, mint egy dodzsem vezetése. Biztonságos, kimondottan lassú járművekről van szó, amelyek ráadásul olyan vizeken közlekednek majd, ahol gyakorlatilag nincs hajóforgalom.

A nyaralóhajók olyan vizeken közlekednek majd, ahol gyakorlatilag nincs hajóforgalom

Fotó: nyaralohajozas.hu

Fontos tudnivaló, hogy a tiszalöki vízerőmű felújítási munkálatai miatt az idei szezonban két külön szakaszon közlekedhetnek a nyaralóhajók, 2021-től azonban a teljes útvonal átjárhatóvá válik.

A programot a MAHART önálló projektirodája irányítja Környei Balázs vezetésével, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság felügyelete alatt. Idővel jó lenne, ha az üzleti szféra átvenné a nyaralóhajózás koordinálását, a program elindításához, az infrastruktúra és a szolgáltatási hálózat kiépítéséhez azonban kormányzati segítségre van szükség – hangsúlyozta a projektvezető.

A turizmus.com kérdésére Környei Balázs elmondta: folyamatos az érdeklődés a nyaralások iránt, külföldről és Magyarországról is érkeznek a foglalások nagyjából fele-fele arányban. Ugyanakkor szerencsés lenne, ha a jelenleg hiányos háttérszolgáltatások (vendéglők, boltok stb.) kiépüléséig mindössze 40–50 százalékos kihasználtsággal működne a program – tette hozzá.