Táborozás a Balatonnál, másképp

Forrás: turizmus.com

 2015. március 30. 16:25

Balatonszárszó igazi családbarát üdülőhellyé vált a belföldi vendégek körében, többek között a Csukás Színház sikerének köszönhetően. A további irányok megfogalmazására megbízást kapott a Xellum Kft.-vel közösen Brachna János, a „Matematikus tehetségek játszanak" projekt ötletgazdája.

A település nagyra becsült polgára a matematika iránt érdeklődő több generáció  körében népszerű dr. Obádovics József Gyula tanár úr, valamint meg tudták nyerni együttműködésre a Magyar Tudományos Akadémia „Pedagógus Kutatói Pályadíj" 2013. évi kitüntetettjét, Birkás Györgyöt, aki szintén kötődik a településhez, s nem mellesleg az 1985. évi, Finnországban rendezett  Nemzetközi Matematikai Diákolimpia bronzérmese volt.

 

Egy merész ötlet megvalósításaként matematika tábort rendeztek tavaly júliusban tehetséges 12-18 év közötti diákok részére, Matematikus tehetségek játszanak elnevezéssel. A matematika számtalan lehetőséget nyújt a játékra: elég megemlíteni a Rubik kockát, a sakkot, a Soma kockát, Hanoi tornyait és a többit.

A kezdeményezés sikeres volt: csak a helyi meghirdetéssel, az ötnapos rendezvényen átlagban 30-50 ifjú nyaraló diák vett részt, szülői, vagy más felnőtt kísérettel – tájékoztatott Brachna János.

Méltán világhírű matematikusainkról készült kiállítás jelleggel tabló is, Neumann Jánost, Erdős Pétert, Szemerédi Endrét és Lovász Lászlót röviden bemutatva.

E projekt eredményes modellezésére alapozva idei nyáron folytatják a „tanfolyamot", immár magasabb szinten.