Nekiment a Ryanair a környezetvédelmi alapú légiközlekedési adónak is

Forrás: turizmus.com

 2022. november 14. 16:41

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója üdvözli az extraprofitadó környezetvédelmi alapúvá alakítását, ugyanakkor úgy véli, bármilyen adó megdrágítja a magyarországi járatokat és rontja azok versenyképességét.

Közleményben reagált a Ryanair a légitársaságok nyáron bevezetett extraprofitadójának múlt heti változására, amely januártól a repülőgépek egy ülésre vetített károsanyag-kibocsátásától is függővé teszi a Magyarországról induló utasokra kivetett adó mértékét.

Michael O'Leary a maga keresetlen stílusában újból felszólította a magyar kormányt, hogy törölje el "az idióta és káros utasadót", valamint "kérjen bocsánatot polgáraitól és a beutazóktól a hamis és tisztességtelen légitársasági adó sikertelen bevezetési kísérletéért, amelyet most környezetvédelmi utasadóval vált fel" – idézi a Ryanair-vezér legújabb közleményét az Airportal.hu.A cég álláspontja szerint a magyar állampolgárok és a beutazók kárára az adó megdrágítja és versenyképtelenné teszi a Magyarországra irányuló és onnan induló légi járatokat a szomszédos országokhoz (Romániához, Szerbiához, Szlovákiához, Horvátországhoz és Ausztriához) képest, a Balkánra érkező utasok mostantól el fogják kerülni Magyarországot.

Michael O'Leary a kezdetektől éles hangon kritizálta a magyar kormányt a légi közlekedésre kivetett extraprofitadó miatt

Fotó: katatonia/123rf.com

"Magyarországnak és a turisztikai ágazatnak ki kell hevernie a Covid által okozott károkat, a magyar állampolgároknak és a látogatóknak alacsonyabb repülőjegyárakra és több járatra van szükségük, nem pedig kevesebb járatra és magasabb kormányzati adókra" – teszi hozzá Michael O'Leary.

Az átalakított szabályozás szerint a repülési hozzájárulás nagysága januártól az úti célon túl a repülőgép szén-dioxid-kibocsátásától függően alakul. Ez az alacsonyabb, 3900 forintos jelenlegi tarifánál így lehet 1200 forinttal több, vagy kevesebb is. A magasabb, 9750 forintos repülési adónál a különbség plusz-mínusz 2950 forintot tehet ki.