Partnerséget kérnek az utazásközvetítők a MUISZ-tól

Forrás: turizmus.com

 2017. augusztus 12. 18:11

Hat utazásközvetítő iroda találkozót kezdeményezett a MUISZ-szal érdekeik hatékonyabb érvényesítése céljából. A viszonteladók nem szükséges rossznak, hanem jó és egyenlő partnernek szeretnék magukat érezni az értékesítési folyamatban.

Az egyeztetést azért érezték éppen most szükségesnek az utazásközvetítő irodák, mert a Green Holidays csődje, illetve az indulhatunk.hu vitatható értékesítési tevékenysége nyomán megjelent egyes sajtónyilatkozatok szerintük rossz színben tüntették fel az ügyben vétlen viszonteladókat, és személyesen igyekeztek tisztázni helyzetüket a szakmai szervezettel, egyúttal a jövőbeni együttműködés további javítása érdekében építő javaslatokat is megfogalmaztak.

A találkozón hat közvetítő iroda (Marco Polo Travel, Nettravel.hu, Euro-Travel.hu, R-Tours, Dunakanyar Utazási Iroda, Aqua Travel) vezetője vett részt, de mint a társaság nevében Koruhely János, a Marco Polo Travel ügyvezetője lapunknak hangsúlyozta, előzetesen több más viszonteladótól is begyűjtötték azokat a problémákat, amelyeket az utazásközvetítő szakma általában szeretne orvosolni. Hozzátette: a fogadókészséget ezúton is szeretnék megköszönni a MUISZ elnökének és vezetőségének.

Az utazási irodák szövetségét Erdei Bálint elnök, Molnár Judit alelnök, Békefi Veronika, a kiutaztatási bizottság vezetője, Gyenizse Dorottya, a jogi és etikai bizottság vezetője, Szvoboda János, az utazásközvetítő bizottság vezetője, Zakar Jozef és Fajta Gábor, az utazásközvetítő bizottság tagjai, valamint Tukacs Zsuzsanna titkár képviselték a megbeszélésen.

 

Az utazásközvetítők javaslatai

Az utazásközvetítő irodák javaslatai között elhangzott a szakmai etikai kódex megújítása és kölcsönös betartása.

Kérték a MUISZ-t, segítse elő a tagsági díj csökkentével, hogy a szövetség munkájába az ott jelenleg alulreprezentált utazásközvetítők is bekapcsolódhassanak. Javaslatuk szerint 25 ezer Ft/év lenne a méltányos tagdíj a viszonteladók számára, nekik ugyanis csupán a jutalékból van bevételük, ami töredéke a tour operatorok árbevételének. Megoldásként javasolták, hogy a MUISZ kezdeményezze: az utazási irodák közvetlenül a szakmai szövetségnek fizethessék be a kamarai tagdíjat, miként erre van példa más szakmában (lásd ügyvédek).

Nem új keletű probléma, hogy a viszonteladók lényegében előfinanszírozzák saját tevékenységüket, mivel a jutalékukhoz az utas által befizetett utolsó részlet átutalásakor – a foglalástól számítva akár 7-8 hónap elteltével elteltével – jutnak csak hozzá, ezért el szeretnék érni, hogy a közvetítői jutalékot már az előlegből arányosan le lehessen vonni.

Koruhely János szerint a közvetítőknek a MUISZ-on belül van a helye, hogy a szakmai érdekképviselet a jövőben még erőteljesebb legyen. „Az utazásközvetítők nem szeretnék magukat szükséges rossznak érezni az értékesítési folyamatban, hanem jó és egyenlő  partnernek, akik a tour operatorokkal együttműködve közösen viszik előre az egész utazási szakmát a jövőben” – fogalmazott. Személy szerint pozitívan értékelte a találkozót, aminek reméli, hogy lesz folytatása.

 

Fogadókész MUISZ

Lapunk megkeresésére Molnár Judit, a MUISZ alelnöke elmondta, a MUISZ nyitottsággal fogadta az utazásközvetítő cégek megkeresését, mivel a szövetségben mindig is egyöntetű volt az az álláspont: csak egységes, az üzleti normákat egyformán betartó utazási vállalkozások tudják biztosítani a stabilitást és kivívni a szakma becsületét, mind az utasok, mind a döntéshozók részéről.

Nem véletlen, hogy az elnökség már korábban döntést hozott a MUISZ etikai kódexének a mai kor követelményeinek megfelelő aktualizálásáról.

Leszögezte, hogy a MUISZ a közvetítők érdekeit is képviseli, hiszen tagjai között utazásközvetítéssel foglalkozó irodák is megtalálhatók, éppen ezért hívta fel az elmúlt hónapokban több alkalommal is a szakma figyelmét a tisztességes értékesítés szabályainak betartására, az utazási irodák és a hatóság figyelmét a rendkívül alacsony árú utazások veszélyeire. Hangsúlyozta, hogy a jogszabályi előírások betartása mellett a két szerződő fél, azaz az utazásszervező és utazásközvetítő természetesen szabadon dönthetnek a közöttük megkötött szerződés tartalmáról.

Rávilágított arra is, hogy a MUISZ-tagdíjak tavaly óta eleve differenciáltak és úgy kerültek megállapításra, hogy a kis árbevétellel rendelkező irodák is ki tudják gazdálkodni a havi 5750 forintos összeget.