Már látogatható a felújított geszti Tisza-kastély és a család történetét bemutató kiállítás

Forrás: turizmus.com

 2024. június 05. 19:08

Három éven át tartó felújítást követően, a mai napon megnyílt a Tiszák egykori geszti otthona, benne a család történetét és mindennapi életét hitelesen bemutató állandó kiállítás.

A rekonstrukciónak köszönhetően teljesen megújult a kastélykert és park is, amelyek határán fölépült a meghitt atmoszférájú Arany János Vendégház, ami tökéletes szálláshelyet biztosít a több napra érkező látogatóknak, az elvonulásra és elcsendesedésre vágyóknak.„A megújult Tisza-kastély a NÖF NKft. hálózatán belül is egyedülálló, komplex turisztikai fejlesztési mintaprojekt, hiszen területén az állandó kiállítás, a múzeumpedagógiai foglalkoztatótér és a kávézó mellett, 29 szobás szálláshellyel, étteremmel, közösségi terekkel, valamint sportpályákkal is várjuk vendégeinket” – mondta Oláh Zsanett, az NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A kiállítás tartalmát a geszti otthon, az eredeti tárgyak, a régi festmények és fotók varázsán túl, – a klasszikus megoldások mellett – interaktív technikai eszközök is közvetítik.

A felújítás során a Tisza család otthona az eredeti állapotba került vissza

Fotó: NÖF

A kiállítás értelmezését egyebek mellett kosztümös rövidfilmek és hangjátékok is segítik. A műemlékhelyszín felbecsülhetetlen értékű festményekkel is gazdagodott, így Barabás Miklós: Tisza Lajos és Tisza Lajosné gróf Teleki Júlia portréit, valamint Ferraris Artúr Történelmi tarokkparti című festményét is megcsodálhatjuk a geszti otthonban.

Emellett kiemelt értéket képvisel Joseph Danhauser műve, ifj. Tisza Kálmán biedermeier íróasztala; Strobl Alajos gróf Tisza Kálmánról készített mellszobra, illetve a falkavadászatot ábrázoló szivartartó, amelyen Almássy Denise – gróf Tisza István unokahúga – gravírozott aláírása látható. A rekonstrukció elsődleges célja az volt, hogy az épületegyüttes legutolsó, eredeti állapota kerüljön helyreállításra.A főépületben az egyes helyiségek visszakapták korabeli funkciójukat, mint például Tisza István dolgozószobája; míg a női szalon kiállítótérré és rendezvényhelyszínné is vált, ahol lehetőség van üzleti találkozók, csapatépítő tréningek, konferenciák és polgári esküvői szertartások megrendezésére is.

A késő barokk stílusú épület terei a mai kor elvárásainak megfelelő szolgáltatásokat nyújtanak, ilyen a kávézó és a múzeumpedagógiai foglalkoztatótér.

A főépület mellett a kastélykert és park is megújult, ahol a dísznövények mellett multifunkciós sportpályák is helyet kaptak. Emellett teljes rekonstrukción esett át a Tiszttartó Ház, az Arany János Emlékház, illetve a Tisza család kriptája is. Új elemként fölépült az Arany János Vendégház, ami lehetővé teszi, hogy az idelátogatók akár több napot is eltöltsenek a Tisza család egykori otthonánál.

A rekonstrukciónak köszönhetően teljesen megújult a kastélykert és park is

Fotó: NÖF

A Tisza család leszármazottjai – Nitsch Gáborné Tisza Ilona, Patay Ilona és Patay Péter – jóvoltából olyan használati tárgyakat is megcsodálhatnak a látogatók, amelyek eredetileg is a kastélyban voltak. Ilyen például Tisza István elefántcsont levélbontója, a már korábban említett Barabás Miklós portrék és a márványból készült asztali óra, amelynek a tetején egy turulmadár található.